Marad a gyerek, ha játszik

Nem is olyan rég a játszóteres élményeinkről számoltam be, de most ismét ezt teszem. Ugyanis annak ellenére, hogy már számtalanszor szembesültem azzal, hogy akár napok alatt is mekkora fejlődésre képesek ezek a drága gyermekek - vagy azt is mondhattam volna, hogy nagy általánosságban a gyerekek -, mégis újra és újra rácsodálkozok. Az eddigi játszóterezés, mint korábban is írtam, nem sok mindent takart, de a héten a gyönyörű napsütéses időben ismét nekiindultunk és Apával munkából hazajövet, oda beszéltünk meg randit. Hogy legyen energia - és míg Apát vártuk - megettek fejenként egy banánt, aztán indult a móka.
Ismét felültek a már ismert nyargalászós játékra: Botond ez úttal a zsiráfra, és miután bejáratta  Szonja is követte... és hogy valami újat is tanuljunk, gyakoroltuk hogy kell leszállni róla úgy, hogy nem csak úgy hanyagul lábakat átvetve ledőlünk róla.
Míg legutóbb csak a repülős kicsi csúszdát próbáltuk ki, most már a közepesre egyedül mentek fel, és gyors egymásutánban csúsztak le. Sőt, Apa a nagyra is feltette őket, ahol Szonja kacagva csúszott le; míg Botond a végén már majdnem egyedül, úgy belejött :)

De további játékot is teszteltünk a játszótéren, amit eddig még nem: ilyen az általam csak Megtalál-LAK-nak nevezett labirintusos vár/építmény, amiben kergettük egymást.
Bár nem játéknak szánták, de Szonjánál osztatlan sikert aratott a kutyatiltó tábla, ugyanis vagy 10 percet álltunk előtte és ujjacskájával mutogatva mondta, hogy "ö ö ö ö ö ö".
A mászóka még nem igazán barátunk, ugyanis kötélmászóka van és nagyok a közök; de itthon a létrára mászás már igen jól megy. Pláne, ha én felmászok - ahogy felmásztam függönyt felrakni - és aztán ők is utánam, hogy moccanni se tudjak és Apának kelljen kiabálnom, hogy leszedje őket.
Jut eszembe, elkészült a polcunk a nagyszobába végre, Apa felfúrta és ennek örömére én pedig megvarrtam a lassan egy éve a szekrény mélyén lapuló csere függönyt - na és ezt raktam fel éppen, amikor nekik is mászókázni támadt kedvük :D