Állatkerti séta

"Apu hod med be azs a nad elefánt az oroszlán barlangjába? Apu hogy megy be, apu hogy megy be...?" - mondaná Gábor Papa olvasva a bejegyzés címét :) (itt hallgathatjátok a dalt, aki nem ismerné)
Szóval mivel továbbra is ragyogó őszi idő van, így a régen tervbe vett állatkertbe is eljutottunk végre. Mivel hosszas sétának ígérkezett a dolog, így biztos, ami biztos babakocsival mentünk.
A bejáratnál kapott térkép megerősítette ezt:

A sétát a daruknál kezdtük, majd jöttek a tapírok, majmok, makik, aztán a kecskék, lovak, teve, láma, őzek. A dámvadak ketrecénél megálltuk és meguzsonnáztak a gyerkőcök, meg az állatokat is megetettük pár ropogós levéllel. Persze minden második ketrec előtt ujjak a magasban és "ö ö ö ö ö ö ö" kíséretében mutogatták lelkesen, hogy micsoda állat van ott.

A páviánok nem igazán vettek tudomást rólunk, de a zsiráfhoz érve pont jött az etetési idő, így közelről láthattuk enni, ahogy a zebrákat és antilopokat is - itt már kijöttek a gyerkőcök is a babakocsiból és sétáltunk tovább a terrárium házba halacskákat, hüllőket, egérkéket, süniket, kígyókat nézni.
A tetőpontot az egymás mellett lévő mackók és tigris ketrecénél értük el.
Szonja háromszor is visszahúzta apát macinézőbe,
pedig azok épp szundítottak. Botond pedig csücsült a babakocsiban és sikogatott majd magyarázott a tigrisnek (igaz cumival, mert szegényem egy fogfájós sírás után volt - azokkal a fránya szemfogakkal küzdünk még mindig).
Utána megnéztük még a jaguárokat, ahogy kergetőztek és fürödtek, meglátogattuk a vizilovakat, Szonja megmutogatta apa öléből a papagájokat, odajöttek hozzánk a vidrák, és már körbe is értünk. Még egy utolsó pillantást vetettünk a gibbonokra és kellően fáradtan visszacammogtunk az autóhoz. Hazafelé nagy csend volt a kocsiban, mindenki csak pislogott, jó nagyot sétáltunk, mindenki elpilledt kissé. Még megejtettünk egy gyors bevásárlást és már csak egy gyömöszölésre volt időnk fürdés előtt.

                  

MÁS: 
Ja! A legutóbbi Kerekítőről elmulasztottam videós beszámolót adni, amit ez úton pótolnék. Botond részéről a szokásos rogyasztós bemelegítést követően értük el a foglalkozás vége felé az extázis részt; amikor is az ejtőernyőben dobáljuk a labdákat - na ettől pedig Szonja indult be :)

Kilitibe visz a kocsi...

Weöres Sándor Kocsi és vonat című versikéjét nagyon szeretem, szoktam is mondani a gyerkőcöknek. Aki esetleg nem ismerné, íme:
"Jön a kocsi, fut a kocsi: 
Patkó-dobogás. 
Jön a vonat, fut a vonat: 
Zúgó robogás. 
Vajon hova fut a kocsi? 
Három falun át! 
Vajon hova fut a vonat? 
Völgyön, hegyen át! 

És ennek folytatása:

Kilitibe visz a kocsi

rönköt tüzifát.

Akaliba visz a vonat

óbort, gabonát."

Hát most minket vitt a kocsi Kilitibe, ugyanis welness-szelni voltunk 3 napot a Hotel Diamant-ban.

Szerdán délelőtt még minden a szokásos módon folyt: Apa dolgozott, mi Kerekítettünk, majd evés, alvás. De alvás után behuppantunk az autóba és irány Dunakiliti.  Ami az indulást illeti végre sikerült levideózni Botondot, ahogy örül, ha Apa beindítja az autót. Egy órán belül meg is érkeztünk, de az az egy óra is gyorsan telt, mert közben Botond kommentálta, hogy Apa jófele megy-e; Szonja pedig mutogatta a teherautókat, hogy tudjuk ott mennek. 

Ott kicuccoltunk (ismét dicséretet érdemlek, hogy egy fordulóval szállítható mennyiségű cuccot pakoltam csak be), és egyből leteszteltük a medencéket. Bár volt gyerekmedence és ott kezdtük a fürdést, inkább csak a gyerekfestményekre csodálkoztak rá a falon, meg a csúszdát díjazták; mert maga a gyerekmedence túl mély volt, míg a babpancsoló meg túl sekély.
Így maradt a jól bevált nagy medence és a bugyborékoló. Itt a szokásos merülés, fejes ugrás, partról medencébe dőlés és medencébe lépés ment, no meg persze pihenőfázisokban az összebújva, ölelgetve lebegés, vagy a melegvizes bugyorgóban csücsülés közben megbeszéltük a dolgokat.

Továbbra is imádják ezek a lurkók a vizet, Botond már a reggeli után az étteremből kilépve is a welness részleg felé húzott bennünket. Most már nem olyan kicsik, így akár egy óra hosszát is simán elvannak a medencében. Aztán fél óra játék a játszósarokban és ismét jöhet a fürdés. A játszósarokban kiskonyha, építőkockák, babák, autók, babakocsi és még bevásárló kocsi is volt - számunkra otthoni környezet :) És a játszótér a parkban is teljesen rendben volt, bár a magunkkal vitt nyuszimotorok nagyobb sikert arattak, így inkább azzal száguldoztak az őszi napsütésben. 

A szoba kellemes volt, tetőtéri családi szobát kaptunk, így még a két babaággyal is bőven volt szabad tér, külön volt egy kisebb helység is, ami benne egy kanapéval átavanzsált játszószobává. Ami számukra imádnivalóvá tette a helyet, az az éjjeliszekrényen lévő lámpa volt, amivel remekül lekötötték magukat, mert képesek voltak akár negyed óráig is fel-le kapcsolgatni.

Ami az ellátást illeti, a reggeli a szokásos svédasztalos volt, míg a vacsinál az előétel-leves-főétel-desszert sorozatot végigették velünk a gyerekek is többnyire, még ha csak kóstolás szinten is. Ami rossz szájízt hagyott bennünk, hogy vacsoránál a két pohár bor meg korsó sört fogyasztottunk és desszert után egy kis pohár sima vizet kértem volna, mire mondták, csak ásványvíz van... na meg hogy a parkoló meglehetősen messze volt a bejárattól, vagy lehetett volna közelebb 1000Ft/nap áron kamerával őrzött. Nem is arról a 300 vagy 1000Ft-ról van szó, csak hát nem 2 Ft-ot hagytunk ott és ezt sz*rakodásnak éreztük. Na nem is érdemel több szót a dolog. 

Összességében magával a szállodával, wellness részleggel és a kajával elégedettek voltunk, de a személyzet és a hozzáállás hagyott némi kívánni valót. De a gyerekek arcán látható pancsolás öröme mindenért kárpótolt bennünket. 

 

Marad a gyerek, ha játszik

Nem is olyan rég a játszóteres élményeinkről számoltam be, de most ismét ezt teszem. Ugyanis annak ellenére, hogy már számtalanszor szembesültem azzal, hogy akár napok alatt is mekkora fejlődésre képesek ezek a drága gyermekek - vagy azt is mondhattam volna, hogy nagy általánosságban a gyerekek -, mégis újra és újra rácsodálkozok. Az eddigi játszóterezés, mint korábban is írtam, nem sok mindent takart, de a héten a gyönyörű napsütéses időben ismét nekiindultunk és Apával munkából hazajövet, oda beszéltünk meg randit. Hogy legyen energia - és míg Apát vártuk - megettek fejenként egy banánt, aztán indult a móka.
Ismét felültek a már ismert nyargalászós játékra: Botond ez úttal a zsiráfra, és miután bejáratta  Szonja is követte... és hogy valami újat is tanuljunk, gyakoroltuk hogy kell leszállni róla úgy, hogy nem csak úgy hanyagul lábakat átvetve ledőlünk róla.
Míg legutóbb csak a repülős kicsi csúszdát próbáltuk ki, most már a közepesre egyedül mentek fel, és gyors egymásutánban csúsztak le. Sőt, Apa a nagyra is feltette őket, ahol Szonja kacagva csúszott le; míg Botond a végén már majdnem egyedül, úgy belejött :)

De további játékot is teszteltünk a játszótéren, amit eddig még nem: ilyen az általam csak Megtalál-LAK-nak nevezett labirintusos vár/építmény, amiben kergettük egymást.
Bár nem játéknak szánták, de Szonjánál osztatlan sikert aratott a kutyatiltó tábla, ugyanis vagy 10 percet álltunk előtte és ujjacskájával mutogatva mondta, hogy "ö ö ö ö ö ö".
A mászóka még nem igazán barátunk, ugyanis kötélmászóka van és nagyok a közök; de itthon a létrára mászás már igen jól megy. Pláne, ha én felmászok - ahogy felmásztam függönyt felrakni - és aztán ők is utánam, hogy moccanni se tudjak és Apának kelljen kiabálnom, hogy leszedje őket.
Jut eszembe, elkészült a polcunk a nagyszobába végre, Apa felfúrta és ennek örömére én pedig megvarrtam a lassan egy éve a szekrény mélyén lapuló csere függönyt - na és ezt raktam fel éppen, amikor nekik is mászókázni támadt kedvük :D

Manótorna

Próbálgatjuk a különböző fejlesztési lehetőségeket, így hétfőn Manótornán voltunk a Kölyökvár játszóházban. Azért is volt ez izgi, mert Apa itthon van szabin, így ő is részese lehetett annak, hogy milyen egy ilyen fejlesztő foglalkozás - megjegyzem élvezte :)
Mondták, hogy hamarabb menjünk, hogy a gyerekek szokják a közeget. Mondtam, szerintem nem lesz gond, de fél órával előbb érkeztünk azért. Megérkeztünk, gyerekekről pulcsi, cipő le, bundizokni fel... és már pakoltak is a játszószőnyeg melletti polcról lefelé a játékokat, mentek főzni a játékkonyhába. Ezt hamar megunták, visszapakolták a tartódobozba amiket előszedtek, és új játékok után néztek. Szonja nekilátott és egymás után háromszor számomra is meglepő gyorsasággal belepakolta a formabedobóba a belevalókat. Botond pedig lehasalt vonatot tologatni, miután ügyesen belepakolta a fakockákat a vagonba.
Szóval anyuka kihúzta magát, hogy milyen ügyesek a gyerekek, és hogy eljátszanak, a játékokat rendeltetésszerűen használva - miközben konstatáltam magamban, hogy nincs itt semmi probléma a fejlesztési módszereimmel, még az eddigi aggodalmam nagy része is elszállt, hogy talán nem teszek meg mindent a kellő fejlesztésük érdekében, és hogy nem játszom velük eleget irányítottan.

Aztán el is telt így gyorsan a bemelegítő fél óra és kezdődött maga a foglakozás. Dalolás közben felváltva sétáltunk és szaladtunk körbe, majd padon mentünk végig. Aztán polifoam "köveken" lépkedtek közben mondtuk a színeket, bordásfalra másztak és labdával játszottunk, alagúton bújtak keresztül. Műanyag tölcsérbe labdákat hurcoltak, beleültek egyenként és énekeltünk mindenkinek miközben jobbra-balra döntögettük a tölcsért. A legvégén pedig kerék szélén mentek körbe-körbe egyensúlyozva, és vége is lett...
Jó volt, de még lehet, hogy ehhez picit kicsik a gyerekek - a dalolást élvezték a legjobban. Meg őszintén megmondom, nem is a legolcsóbb mulatság (2430HUF-ot kóstált ez a fél óra). Azt hiszem maradunk a Zsuzsi nénis zenés foglalkozásnál, az jobban fekszik még nekünk :)
Igazából hosszabb távú tervek miatt is mentünk el ide, ugyanis ahogy megtudtam, bölcsibe csak munkáltatói igazolás ellenében lehet a gyerekeket beadni, meg necces, hogy beférnek-e a csoportba. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy szocializációs szempontból jót tenne nekik heti rendszerességgel pár nap közösségben (bölcsiben), hogy azt is tapasztalják, szokják - itt pedig ilyennel is foglalkoznak. Amikor érkeztünk két bölcsis volt, de mondjuk engem annyira nem győzött meg, ahogy foglalkoztak velük. No meg az udvar egy térkövezett rész, semmi homokozó vagy mászóka. :(  De gondolom, ez már csak így van a legtöbb helyen...egy anya mindig többet szeretne a gyermekének/gyermekeinek. Inkább együtt járunk még egy jó ideig ilyesemi foglalkozásokra, így közösen szórakozunk jól :D
Apa meg azt mondta egy pár foglalkozás árából veszünk egy bordásfalat meg egy padot otthonra :D Utána is néztem és tényleg újonnan 20 000Ft körül kapható, használtan még olcsóbban. Már csak helyet kell neki találni :) De van is ötletem... a pad már neccesebb történet :D

Borult minden...

... az ég és a napirend is.
Valami megint összekuszálódott és ezzel együtt a napjaink is. Mostanában egyre többször megesett, hogy bár reggel 7 óra körül keltek, mégis mindenki már fél11-11 óra magasságában cumi expedíciót indított és szorongatta a puha kis plédjét.
Először Szonja kezdte, gondoltam majdcsak kihúzzuk valahogy 11 - fél 12-ig; de csak az lett a vége, hogy csimpizett rajtam és nem is ebédelt, csak turkált a főzelékben, így inkább ebéd helyett letettem aludni. Próbálkoztam, 1-2 napot, bízva benne, hogy csak átmeneti hóbort, vagy biztos csak próbálkozás; de sajnos nap mint nap ismétlődik a történet, és éjszakai fel-fel sikításokkal spékelődik. Így szerdán a kerekítőről hazaérve élményektől kifáradva nem is próbálkoztam, hanem egyből letettem őket aludni (Szonja már annyira elfáradt, hogy csak 2 lépcsőt volt hajlandó lépni, úgyhogy felcipeltem őket).
Ma ismét mindenki befáradt mostanra, úgyhogy bár az ebéd 5 percen belül teljesen kész lenne, ma ismét az ebéd előtti alvás mellé tettem le a voksom, cserébe egy későbbi rendes ebédelés reményéért. De már alszanak is... íme pár fotó, mert ezzel a látvánnyal sosem fogok tudni betelni...


Mondjuk én is úgy keltem reggel, mint akin átment az úthenger, annak ellenére, hogy Botond szokásával ellentétben éjszaka nem kelt fel szopizni, csak reggel 5 körül. Azonban tegnap, kb. 2-3 óránként nyüsszentett és szopizott, mert ha a cumit próbáltam odaadni még jobban behergelte csak magát. De nem is normális az idő: a múlt heti hideg után még 3 napja egy szál pólóban sétáltunk, és napon majdhogynem melege volt az embernek, addig ma éjszaka megint nagyon hideg volt és az eső is esett. Most meg mintha egy búra lenne a fejembe húzva, de vagy két mérettel kisebb, mint a fejem... :(
De hogy valami érdemiről is beszámoljak: finommotoros készségek fejlődnek, jelentem. Szonja a formaberakóra kapott rá mostanság, és méltatlankodva hümmög és topog, ha nem passzol a helyére az elem. Botond ha néha arra jár, berak egy-egy darabot, de Őt továbbra is az autózás köti le a legjobban. Mert ki látott már ennyi érdekes dolgot, hogy forog a kereke, meg kanyarodik, meg minden - viszont egyre ügyesebben manőverezik a kis kezével és tolja végig a szék karfáján, keresztül mindenféle játék akadályokon.
De azért a mai alvás előtt még ki kellett pakolni a szennyest és kiborítani az építőkockát, csak hogy aztán lehessen kapirgálni a "szemétdombon" :) Meg azzal mókáztunk, hogy a koronát és a macifület a fejükre tették, és nevettünk, amikor becsúszott - persze amikor le akartam videózni, akkor nem voltak hajlandók...
Ééééééééééééééés már fel is ébredtek, most hogy dél lett... megyünk ebédelni! Jó étvágyat mindenkinek!