"Ettő"

Hány éves vagy? "Ettő"-jött a válasz Botondtól. :)
Bizony, bizony már két hónap eltelt, mióta betöltötték a második életévüket a mi drága Kincseink. Mint a legtöbb ilyen jellegű ünnepség, ez is két-három hétig tartott, mire mindenki megköszöntötte őket! :) Abban a két hétben elég gyakori szójárásuk volt a "TÓTA" (=torta). Mert szerintem adjuk meg a módját, így ahány köszöntés, annyiszor fejenként egy torta :)

Persze nem indult egyszerűen a dolog. Én szépen kitaláltam, hogy kockás ruhában lesz mindenki, de Szonja szétsírta magát és visított, ahogy ráhúztuk a kockás ruhát, így body-harisnya outfit-ben volt. Ennyit a megkomponált szülinapi fotóról, amin mindenki csinos és a ruhája szépen harmonizál a többiekével...
A virág átadás még úgy-ahogy ment kép ügyileg. De persze az sem volt könnyebb, hogy olyan családi képet készítsünk, amin nemhogy jól nézzen ki mindenki, de hogy egyáltalán mind a négyen a kamerába nézzünk. :D De mi ezt szeretjük, mert ez is megadja az emléket erről a napról. De gyorsan megnőnek...tegnap voltam az első szülői értekezleten az oviban, és jól el is keseredtem, mert közölték, hogy nem tartanak anyák napját, nem lesz anyák napi műsor.

Páli fordulatok

Továbbra is folyamatos meglepetések sora vár ránk hétről hétre, napról napra. Ma például Botond megfogta Szonja kezét és kézen fogva jöttek fel a lépcsőn. Ez idáig nem hogy a Szonja, de még az én kezemet sem igazán akarta fogni, amolyan Botondosan: "Nnnnnem"; azaz majd én tudom és majd én egyedül csinálom. Szonja ezzel szemben sokkal szívesebben jön kézen fogva az utcán, vagy akár a lépcsőn is, mondja is, hogy: "Kezed!". Botond nagy pechjére ma ő állt mellette a lépcsőn :) De mint a mellékelt videó mutatja, meggyőzte.
Egyre édesebben vesznek egymásról tudomást. Esténként ha mi nem is mindig kapunk puszit, de egymásnak többnyire adnak hatalmas kacagások közepette. Egyre többször odaadják egymásnak a másik poharát, játékát, ruháját, cipőjét (bár ez már jó ideje megy). Ha megharapják vagy elkalapálják a másikat, szülői felszólításra bocsánatot kérnek, megsimizik.
Szonjánál is volt Páli fordulás a "hajékszereket" illetően. Hónapokkal ezelőtt már többször próbáltam csatot tenni a hajába vagy csurkát kötni Neki, de fél percnél többet egyik sem töltött a hajában. Erre a minap a babát hurcolta, amit Apa hozott neki kiküldetésről és azt nézegette, hogy csurkát kötöttem a babának, és hogy nekem is van. Erre a szemfüles anyuka ugye rögtön feltette a kérdést, semmilyen hiú reményt nem táplálva a tartós eredményre: "Te is szeretnél csurkát?" "Igen! Csúkát"-jött a válasz.  És képzeljétek, azóta már hajráf, hajgumi, hajcsat napi szinten van (és ott is marad) a hajában. Hát hiába kérem, ehhez is meg kellett érni! De milyen jó, hogy nem küzdöttem vele, hogy "...de márpedig tegyük bele és ne vedd ki"! Így sokkal jobb, hogy Ő szeretné és Ő választja ki, milyet szeretne :) A kalapot is kiköveteli és nem is akarja levenni...igaza van, az is öltöztet :) Nem így Botond, akinek mindig csellel kell a fejébe húzni. De hát már itt a nyár, ezerrel süt a nap, és vagy leégés+napszúrás kilátásba helyezése, vagy cseppnyi vita és furfangoskodás a sapka felvételnél. Inkább utóbbit választom :) Pláne hogy gyerekkoromban én is nagyon hajlamos voltam a napszúrásra.

Cumivesztés 2.0

Amiről még elmulasztottam ez idáig beszámolni, hogy Szonja sem cumizik már jó ideje. Botond után 2 hónappal, ez év március elején úgy esett a nagy eset, hogy már épp agyaltam, hogy is fogjuk leszoktatni a cumiról, és Apával megegyeztünk, hogy legkésőbb a nyuszi elviszi. Míg aztán egyik esete.....

..... az történt, hogy lefekvéskor én leültem mesét olvasni, Apa meg kutató útra indult, de nem találta a cumit. Nálunk a cuminak mindig is a pelenkázó fiókjában volt a helye és oda is kellett vissza tenni, oda is tették vissza. De aznap valahová elgórta Szonja mind a kettőt (mert mindig volt egy biztonsági cumi is). Mondtam neki, hogy mondja meg, hová tette, akkor megkapja, de így nem tudjuk odaadni, mert nem találjuk. Nyafizott kicsit, mire ezt még vagy háromszor elmondtam, aztán lefeküdt az ágyában, én meg aznap jó sokáig meséltem, hogy álomba szenderüljön. Nem is volt gond, ügyesen elaludt. Aztán persze azonnal rátaláltam a cumira, de el is raktuk, hogy addig nem kínálgatjuk, amíg nem keresi és nem hiányzik nagyon. Másnap párszor kinyitotta a pelenkázó fiókját, de látta nincs ott semmi, és nem forszírozta a dolgot, én meg meg sem említettem. Ebéd után egy zokszó nélkül elaludt anélkül, aznap este még kicsit nehezebben aludt el, de a következő napi pár fiókhúzogatástól eltekintve nyoma sincs már, hogy anno cumizott. Hát ilyen ügyes volt a mi pici lányunk is!

Muzikalitás

Meghozta gyümölcsét a zenei nevelés :)
Szonja egyértelműen énekel most már, és egyre bővülő repertoárral ad elő. Ebben annak van a legnagyobb szerepe, hogy Zsuzsi nénihez járunk zenés foglalkozásra - ugyanis egyértelműen azokat a dalokat énekli, amiket ott szoktunk és úgy is üti a térdén a ritmust, ahogy szoktuk.
Ez úton is köszönjük, drága Zsuzsi néninek, mert ez nagyrészt az Ő személyes varázsának tudható be!
Kb. másfél hónapja kezdett énekelni, annyira nem is tudtuk, hogy mit, csak sejtettük hogy a vélhetően a Hinta-palintát, mega Csigabigát ("Ciga, ciga, ciga, ciga...).Persze többnyire evés közben jutott az eszébe, hogy énekeljen.  Mostanra pedig már énekli a Kőketáncot (Apa fedezte fel), Csipkefa bimbóját, Csip-csip csókát.
Botond inkább a hangszerek iránt érdeklődik. Megtanulta a furulyát fújni, és ha zongora közelébe kerül, sosem hagyja ki a zongorázást, persze ez Szonjának is fekszik. Botondnál a vonzalom kb. másfél éves korában kezdődött, mikor a Dédimamiéknál megcsillogtatta bimbózó zongora tudását.

És még így zárás gyanánt íme egy kis kacagós videó.

Bababeszéd

Továbbra sem változott az a felállás, hogy Szonja sokkal kommunikatívabb és tisztábban beszél, mint Botond. Amikor Apa unszolni szokta Botondot, hogy beszéljen többet, szoktam is mondani Neki, hogy annyit beszélget, mint Ő; Szonjához viszonyítva pedig, mint általánosságban a férfiak a nőkhöz viszonyítva :D
Na akkor egy kis ízelítő:

Először is Szonja egy-két szavának evolúciója: MaMAusz => mamusz, kamiNYon => kamion, és ami még nem fejlődött ki: USZI=nyuszi, CIGA=csiga, CSIJJAG=csillag. Hogy miket mond, azt el sem kezdem felsorolni, mert szinte már mindent ismétel és magától is használja a szavakat. :)
Botond szókincse az érdeklődési körére korlátozódik, így többnyire csak az AUTÓ, EGÉR, GÖRGŐ, ENNI, INNI, EBÉD, AJTÓ szavakat használja érthetően, és tegnapi nappal jelentem a (telefon) TÖLTŐ is bekerült a csokorba. Inkább azonos alakú szavakat használ multifunkciós jelentéssel: KAKA=kaka/csiga/sapka/kölesgolyó, KEKE=csillag/kérem,  BÖ=gomb/gömb/busz. És íme az egyediek, amikkel bővült az eddigi szókincse: KAKO=traktor, EFEFE=elefánt, FEFE=lufi, TETE=Szonja vagy Tesó, nem tudom melyik. Ő általában reggel táltosodik meg, amikor Apa elmegy dolgozni, Szonja még alszik, és felkel hogy hozzám bújjon, aztán kér egy kakaót (KÓKÓ) és felsorolja a repertoárt.
Szonja nagyon sok mindent mond, meg is lepődök olykor-olykor, hogy miket. Például vége lett a mesének a tévében, erre megszólalt: VÉGE, KUTA (kutya) ELMENT; vagy mesét néznek és mondja az állatok vagy szereplők neveit, meg hogy mit csinálnak. De íme a kedvenc HEPEHUPA videónézés, ami remekül prezentálja, hogy ki mennyire kommunikatív.
És ami mindkettőjüknek nagyon jól megy: ANANÁSZ (végre van, amit videóval is tudok prezentálni - mert persze ha fel akarom venni, sosem produkálják! :) Na és még egy, amit magától kezdett el csinálni Botond, Szonja meg leutánozta: ahogy a kakukk kakukkol. Ja! És a "Hány éves vagy?" kérdésre kórusban mondják, hogy "(K)ETTŐ", mutatva a kis ujjukkal is.
Tegnap aranyos szitu volt: egy néni odajött hozzánk a boltba, kérdezte mennyi idősek - megmondták - majd, hogy hogy hívják őket. Erre az alábbi párbeszéd zajlott köztünk pici lányommal:
 -Hogy hívnak, mondd meg a néninek!
-SZÓNJA.
-És a tesót?
-TESÓ :D
-Jó, jó, de mi a neve?
-TOTOND
Kihúztam magam, milyen kis okos, ügyes :) Néni távozott nagy mosollyal az arcán, Szonja pedig mondta: NÉNI ELMENT. Ugyanis sokszor már mondatokat is mond: Kutya ugat. Apa alszik. Botond elment, sír.

Amikor még kézen fogva kellett vezetni őket - most már nem, mert kapaszkodás nélkül is csak úgy szedik a kis lábaikat - a lépcsőn, mindig azzal ütöttük el az időt, hogy számoltam a lépcsőfokokat. Nagyon megszenvedtük az elmúlt hetek frontátvonulásait, így esténként nyűgösek voltak - az esti nyafi orvoslására kitaláltam, hogy mese után, mielőtt kijövök a szobából megszámoljuk a plafonra ragasztott foszforeszkáló csillagokat. És képzeljétek, gyakran már tízig is elszámolnak, még ha olykor meg-meg akadnak is :)
Büszke vagyok! :D

Ovi

Április 23-án voltunk beiratkozni az oviba, mert mint korábban írtam, ahhoz hogy oviba tudjanak menni, amint betöltik a 3. életévüket, most kellett "előfelvételizni". Már-már közhelyként hangzik,"hogy rohan az idő", és tényleg...épp csak megszülettek és a minap meg megérkezett a levél arról, hogy felvették őket az oviba...
És ismét egy közhely: "Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!" Amíg kicsi olyanokon aggódik az ember, hogy eléggé vagy túl öltöztette-e, aztán az ovi kapcsán már az azzal kapcsolatos döntés befolyásolja a gyerek további életét, pályaválasztását.
És akkor jelen esetre vetítve a közhelyet: Attilával nagyon egyet értettünk abban, hogy a kis korban induló nyelvtanuláshoz mind a ketten ragaszkodunk, ami pedig a sportolást illeti, lehet majd válogatniuk a gyerekeknek. (Nem valószínű, hogy unszolni kell őket, most sem kell bíztatni őket a mozgásra.)
Szóval az oviban, ahová körzetileg tartozunk van német csoport is, ezt szemeltük ki. Nem részletezném nagyon a köröket, amiket futottam, de lényeg a lényeg, hogy a vegyes korosztályú csoport és a születési idejük igencsak megbonyolítja a bekerülést. Május végéig van az oviban rendes tanév, utána összevont csoportok, váltott óvónővel - így gyakorlatilag mire március végétől beszoknának, onnantól borulna minden.Ráadásul augusztusban 1 hónap leállás; így úgy néz ki, hogy csak szeptembertől kezdik majd az ovit, viszont szinte garantált, hogy a vágyva-vágyott német csoportban. :) Jujj, el sem hiszem, könnyet csal a szemembe, ha belegondolok... pedig csak nem rég születtek, és milyen picik voltak. És a születés utáni éjszaka nem is igen tudtam aludni, mert csak gyönyörködtem bennük és másnap beállt a nyakam, mert egész nap csak szoptattam őket és néztem, ahogy hamiznak vagy alszanak az ölemben.
Sajnos-nem sajnos, nem is tudom, de kezdenek eltűnni a babás mivoltra utaló jeleik is... az arányaik már kisgyerekesek; beszélnek,illetve tudatják egyértelműen, mit szeretnének; a mozgásuk összerendezett...
Bár korábban is így nyilatkoztunk, de ez csak megerősíti, hogy örülnénk egy pici babának a háznál...majd meglátjuk, az élet mit gondol erről :)