BÚÉK 2016

Kedves Blogolvasóim!... ha még maradtatok páran...
Nem ígérek semmit, hogy mikor jelentkezem legközelebb, de íme pár "happy" kép, amivel nagyon Boldog 2016-os évet kívánunk Nektek, és minden napjára az új évnek küldünk egy mosolyt :), sok ölelést és puszit!
Fotókönyv készült belőle a nagyszülőknek, dédiéknek, ez csak egy pár kép ízelítőbe:

 

  

 

  

 

Dupla nulla

Ennyi szünet után nem biztos, hogy egy ilyen bejegyzés kívánkozna ide, de most ez az aktuális és most van is kis időm, hogy leírjam az utókor számára :)))
Szóval ez a szobatisztaság és wc dolog nem egy egyszerű történet - és beigazolódott, amit részben olvastam és elképzeltem róla... nincs benne egyértelműen megvalósítható menetrend. Mint már korábbi bejegyzésekben írtam, tavaly indult és rövid idő után sikeres is lett a wc-be pisilünk projekt; bár a kakilás még váratott kicsit magára.
Ez után következett némi visszaesés... az i-re a pontot az tette fel Botondot illetően, hogy januárban volt egy kis felső légúti megbetegedése, alig evett, így a széklete is hígult (már bocsánat a részletezésért), így nem tudta szabályozni, amitől aztán kudarcélménye lett és onnantól nem szólt, csak ha már bement a kaki. Szegényem sajnáltam, mert tudta, hogy nem oké, mondta is: "Tudom, Anya, Tudom!".
Elkiabálni nem akarom a dolgot és veszélyes leírni is, mert általában miután leírok valami eredményt, elromlik :( Mostanra úgy tűnik a sok-sok beszélgetés meghozta hatását, és rendeződni látszik a dolog, bár még vannak balesetek. Például tegnap... "Anya, gyere! Gyere beszélj a kakival, mert ott van a gyerekszobában!" Nah ez úgy történt vala, hogy bő szárú boxer alsót hord itthon - kvázi mintha csak rövidnaci lenne rajta, és besikerült a kaik, ami így kipottyant a szobában... És azért kellett volna beszélni vele, mert egyik fajta próbálkozás a részemről az volt, hogy mondtam neki, beszéljen a kakival, hogy a wc-ben a helye és demonstráltam a beszélgetést, miközben felszedtem...
Ha ezen jót nevettek volna, még ne hagyjátok abba, mert ami miatt gyakorlatilag billentyűzetet ragadtam az még viccesebb szerintem :)
A pisilést Botonddal ülve kezdtük - sokkal kivitelezhetőbbnek bizonyult. Viszont amikor lenn voltunk és a parkban kellett próbálkoztam állva pisiléssel, aminek vége mindig az lett, hogy a kezem, lábam és a gyerek lába is tiszta pisis lett... hát hiába, ez nekem is új dolog volt :) Mondtam is Apának 5-6 próbálkozás után, hogy most már végre tanítsa meg állva pisilni a fiát! Végül nekem sikerült :)))
Kezdeti  tépelődések után, mégiscsak nagy beruházás keretein belül vettünk  egy családi wc-ülőkét, tudjátok az a fajta, ami 3 részletben "hajtogatható", tető - szűkebb gyerek ülőke - felnőtt normál ülőke. Elé tettem a magasítót és azóta megy az állva pisilés. Azt is megtanultuk, hogy ilyenkor a felnőtt ülőkére hajtogat Botond; így kisebb a valószínűsége, hogy körbepisili - persze ehhez napi tízszer lepucoltam az egész ülőkét, mire "rájöttem a tengersok eszemmel" (ahogy Gábor Papa mondaná...). Mellesleg az új ülőke kapcsán az is egy szép meccs volt, mire el tudtuk fogadtatni velük, hogy nem esnek bele a wc-be, nem kell félni az új ülőkén, SŐT jobb, mint az előző, mert egyedül is rá tudnak ülni ( a wc-re tett szűkítő eléggé instabil volt ahhoz, hogy egyedül felüljenek rá, illetve magasabban is volt)
De ez még mindig nem az az apropó, ami miatt elkezdtem írni - de tudnotok kell a háttér információkat :) Na szóval ma délelőtt Botond indult pisilni a szokásos menetrend szerint: lámpa felkapcsol, wc-be bemegy, fellépő első lépcső, második lépcső, gatya letol, készül állva pisilni, mire egy hirtelen vezérelt ötlettől egy "nem így" kiséretében megfordult és ráült az ülőkére. Ebben a pillanatban bele is esett a wc-be, ugyanis a felnőtt ülőkéhez volt hajtogatva - a történéssel párhuzamosan futott át az én agyamon is, hogy így bele fog esni, így félúton elkaptam, de akkor már a térdhajlatában volt a perem. Még jó, hogy megszeppent és próbáltam mielőbb megnyugtatni, különben a röhögéstől tuti ott pisilem magam én is össze és nem bírom kiszedni a wc-ből :))
Hát ilyen mókásan telnek a mi napjaink... De az apró negatív szösszenetek után azért csináltam is gyorsan egy videót az utókor számára, hogy is megy nálunk egy pisilés... Bár Szonja van a videón, Botond is ugyanilyen ügyes <3

Szonjánál nem igazán vannak már balesetek, sőt legutóbb például számomra is meglepő mód ügyes volt. Hosszabb úton az útra mindig kapnak még azért pelust, bár szegények tiltakoznak, hogy belepisiljenek, Botond még volt, hogy el is sírta magát, amikor 5 perc után nem bírta tovább és bement a pisi - lásd Budapest, csúcsforgalom. Szóval autóval jöttünk haza hosszú útról Mamáéktól és a Győr táblánál mondta Szonja, hogy pisilni kell. Erre mondtuk, mint már út folyamán többször, hogy:
- Most nem tudunk megállni sajnos. Nagyon ügyes vagy, hogy szóltál, de nyugodtan engedheted most a pelusba.
- De a wc-be kell pisilni, a pelusba nem jó pisilni.
- Igen, így van. És nemsokára hazaérünk, és akkor levesszük a pelust és megint a wc-be kell pisilni. de most lehet nyugodtan a pelusba.
Ezt még az elkövetkezendő 5 percben kb. háromszor oda-vissza megbeszéltük, aztán elhallgatott.
Összesen mintegy 10 perc telt el és hazaértünk, kiszálltunk az autóból, kezemben csomagok, kisujjamba kapaszkodik Szonja és a ház sarkánál megszólal, hogy
- Anya pisilni kell!
- Mooooost?! Még nem pisiltél?!?
- Neeem.
Nah én mindent kezemből eldobtam és megpisiltettem. Azért még pisilés közben megkérdezte:
- Anya, kinek a virágját locsoljuk meg? :)
Ezek után nem tudtam nem össze-vissza puszilni <3

Szinte mentális...

Már egyetemen is számtalanszor megkaptam a jelzőt szentimentális mivoltom miatt, hogy "szinte mentális" vagyok :)) Ez így van, és nem is igen rejtettem ezt véka alá...
De aztán mióta már a gyerekek megvannak, és pláne mióta "nagyobbak", és ők is kifejezik egyre inkább az érzéseiket, könnyen könnyeket csalnak a szemembe.
Botond például mostanság mindig azt mondja - miután odabújt hozzám és az apró kezeit szorosan a nyakam köré fonta - hogy: "Anya! Te szeretlek téged!" A "Te" nem tudom pontosan, hogy kerül oda, de gyanítom azért, mert hogy nekem szánja, és én vagyok a "Te"... vagy lehet, hogy csak duplán akarja nyomatékosítani, hogy engem szeret :) :) <3
Valahogy mostanában úgy érzem, még inkább ragaszkodnak hozzám... De lehet, ez abból is fakad, hogy egyre inkább megcsap az elválás szele, napi szinten a gondolataimban van, hogy már csak pár hónap, és véget érnek a teljes egészében együtt töltött napok. :(
Félreérté ne essék, nagyon várjuk az ovit - Ők is, és én is, hogy mi minden fog történni, mennyi élménnyel jönnek majd haza, miket fognak mesélni, hogyan fognak még inkább okosodni. Csak hát ugye, ilyen már soha többé nem lesz, hogy így együtt lennék velük, csak hétvégéken - de a hétvégék most is mások, mint a szürke - nem igaz, mert amúgy általában sosem szürke! - hétköznapok. Szóval nagyon készülünk az ovira, sokat sétálunk arrafelé, megnézegetjük az ovi falára festett képeket, szaladgálnak a babakocsi feljárón. A szeptemberi kezdéshez szükséges papírokat is úgy intéztem, hogy együtt mentünk be Velük; és már nagyon várják.
Amikor benn voltunk, kifelé jövet kezével balra mutatva mondta az óvodavezető, hogy ez lesz a csoportjuk, a Mókuska. Mire Botond (!!! tudjátok, ő mennyivel visszahúzódóbb és távolságtartóbb, meg nehezebben oldódik) megszólalt, hogy: "Menjünk be!" Már épp elkezdtem volna tiltakozni, mire a hölgy kedvesen megnyitotta a csoport ajtaját és betessékelt minket. Erre az előtérbe érve Szonja szólalt meg:
- Anya, most levesszük a sapit és a cipőt és bemegyünk játszani!
- Neeeeem, most nem megyünk be, majd ha ide fogtok járni! - mondtam mosolyogva; de még be sem tudtam fejezni a mondatot, és jött is a gondozó néni, hogy beinvitálja a csoportszobába.
- Anya gyere, menjünk be! - ragadott kézen pici lányom, miközben Botond csodálta a kis szekrények ajtaján sorakozó jeleket és elkezdte sorolni őket:
- Kék hajó, ez piros labda, és ez virág, fehér virág, stb....
Óvodavezető is elkezdett unszolni, hogy menjek csak be Szonjával, hisz úgy szeretné látni a csoportszobát. De én a "kegyetlen" anyuka ismét próbára tettem és kihívás elé állítottam gyermekem - gondolva, hogy ezzel egy újabb lépést teszünk az önállóság és leleményesség irányába.
- Kicsikém, ha tényleg érdekel, menj be a nénivel, szívesen megmutatja a csoportot - mondtam neki. És nem lepődtem meg, hogy a mondat végén már kéz a kézben tűnt el szemem előtt a csoportszoba ajtajában. Meséltem nekik, hogy majd szeptembertől úgy lesznek a mindennapok, hogy jövünk, átöltöznek, bemennek a csoportba, játszanak benn és kinn is, esznek, alszanak, és miután felébredtek, nemsokára már jövök  is értük, hogy hazamenjünk. Persze a mondat végére azért beleszaladt a könny a szemembe, de gyorsan "lenyeltem" a gombócot a torkomból - nehéz azért ez, bár minden nap erősítem bennük, és magamban is, hogy jó lesz. A minap arrafelé mentünk a boltba, mire Szonja elkezdte csicseregni: "Anya, majd nyár végén fogunk ide járni oviba, és jövünk és BEÖLTÖZÜNK óvódásnak és bemegyek játszani... a "ojacskákkal" (=lovacskákkal). Imádom az ilyen mondatokat, és szeptembertől az is fog még nagyon hiányozni, hogy bár most még tudom, hogy ez abból fakadt, hogy meséltem, hogy átöltöznek majd, mielőtt bemennek a csoportba; onnantól sok mindent nem fogok látni, ami a nap folyamán történik velük, amilyen hatások érik őket.
Szóval visszatérve az eredeti gondolathoz, egyre inkább tudnak szeretni és kimutatni a szeretetet. Anyák napjára is a kis virágcsokorral a kezükben közölték, hogy "Boldog szülinapot, Anya!" - és most akkor ne hatódjak meg?! :)
Fiú és lány - teljesen máshogy fejezi ki szeretetét és kötődését. Botond többnyire, ha kettesben vagyunk. Ilyenkor sokszor két kis kezével megfogja az arcom két oldalt és jól belenéz a szemeimbe, odadörgöli a kis pofikáját az enyémhez, vagy csak magához húz és mondja, hogy "Bújj ide mellém! Anya öjejj engem!". Vagy újabban az "Anya beszélni szeretnék veled!" a szeretgetésre felszólító mondata, míg korábban az "Anya fázok, nagyon fázok!"-kal próbálta kiprovokálni az ölelgetést :)
Szonja másabb, ő ha lemegyünk sétálni többnyire kiköveteli, hogy fogjam a kezét, és inkább sétál kézen fogva, mintsem biciklire üljön. Meg újabban fésülgeti a hajam, és mikor kész, közli:"Anya, te királynő lettél!"
És igen, szeretetet adni és szeretetet kapni meg kell tanulni! Nekem ebben nagyon jó mestereim voltak és vannak, köszönet érte a családomnak!!! <3 - és most már látványosan elkezdhettem learatni a "munkájuk/munkám" gyümölcsét. Megkapom nap mint nap azt, ami miatt mindig is úgy éreztem, hogy a világ legcsodálatosabb dolga anyának lenni: hogy látod a gyermeked/gyermekeid szemében a ragaszkodást és  feltétlen szeretetet csillogni, hogy ahogy téged megérint, úgy senki mást, és hogy Te vagy neki a minden... egy ideig... És úgy szeretnek viszont téged, ahogy Te szereted őket! <3 ... ugye-ugye, hogy szentimentális vagyok! :)

3. Szülinap

 Eljött ez a nap is, amikor 3 évesek lettek ezek a porontyok.

Kissé megkésve jelentkezek a bejegyzéssel, mivel többnyire nálunk a szüli-, illetve névnap ünneplés, és egyéb ünnepek többnyire több felvonásban zajlanak. Persze ezt nem sérelmezik ezek a lurkók, mert ahányszor ünneplünk, annyiszor jár a torta (x2), a koccintás, a gyertyafújás, a meglepetés. Ez idén sem volt máshogy.
Legelőször a Dédivel és Marcsikával ünnepeltünk, Csipkerózsikás és Villám versenyautós tortákkal. Igen megindító volt, amikor Szonján látszódott, hogy mennyire meghatódott, mert a vágyva vágyott Csipkerózsikás tortát kapta - videó végén látható. Botond pedig akkor nem engedte, hogy felvágjuk a tortát. :D
És mivel célunk, hogy ne csak fizikális ajándék, hanem inkább élmény legyen szülinapra, így "NÍNÓS AUTÓ" valamint "OJACSKA" (=lovacska) nézés volt a meglepetés Sümegen.
Névnapra is majd valószínűleg valamilyen állat és jármű nézést tervezünk, mert ennek nagy sikere volt :)
Aztán vendégül láttuk pár napra a nagyszülőket is, és velük is ünnepeltünk.
Kati Mama jött a hét elején; sajnos Apát nélkülöznünk kellett, neki Stuttgartba kellett menni munka ügyben. A gyerekek ismét berendelték a tortatípust: Belle-es és versenyautós torta volt az igény, amit persze meg is csináltam :)
Aztán Gizi Mama és Attila Papa jött a hét végére. Akkor is maradt a hercegnős és verdás torta igény :) De hát az örömért az arcukon akár minden nap érdemes lenne sütni.



De meséljenek a képek és videók inkább, íme a kisfilm: 3. Szülinap kisfilm

Frizu-rázó

Hoppá!!! Igen, még él a blog...csak a szokásos időhiányban szenvedek... pontosabban mondva, mióta vannak napsütéses tavaszi napok, azóta ha csak tehetjük megyünk ki a szabadba, mintsem a gép elé üljek. Este meg az e-mail olvasás, írás után már nem jutok el addig, hogy ide is írjak...pedig lenne miről!


Ha már jó időről ejtettem szót... Gondoltuk, mivel már melegebb napok vannak-és a gyerekek frizurája is egyre érdekesebben alakult, így ismét beiktattunk egy hajvágást. Főleg botond esetében tartottuk indokoltnak a dolgot, de miután megnyírtuk, Szonja is ott toporgott a fürdőszobában és kérte, hogy az övét is vágjuk le.

Így aztán Apa elképzelés alapján a "Tina Turner/CC Catch" séróból diszkrét gombafrizura szerű fazon lett a kezem által :) Persze a hajráf mostanság nem csak nap közben lételem, de elmaradhatatlan kelléke a fürdésnek, alvásnak is. :) Valamint a design szerves részét is képezi, annak is passzolnia kell.
Mivel már 1-2 hónapja Szonja minden reggel egyedül átöltözik pizsiből, és olykor érdekes kollekciót választ a szekrényből, így gondoltam egyidejűleg kezdjük meg az ízlésformálást is, így aztán elmagyaráztam, hogy színben összepasszoló dolgokat kell kiválasztani, mert azok mutatnak jól együtt. Ha több színű a felső, akkor pedig lehetőleg olyan nacit válasszon, ami egyszínű és a felsőben szereplő színek valamelyike.
És működik, azóta mindig ezen alapelv mentén válogat. Mint a magassarkús képen is láthatjátok, cicás nacihoz cicás felső, ami olyan színű, mint a cica a cicanacin :) Sőt! Még a zoknira is odafigyel! :)
A minap öltöztünk, hogy megyünk le a játszótérre, Gyerekek felöltözve, majd Szonja a tükörbe néz és megszólal:"Anya a hajráfom nem passzol, hozom a rózsaszínt." Bement a szobába, kihozta a halvány rózsaszín hajráfot - a korábban a hajában lévő ezüst színű helyett -, feltette és közölte: "Ez passzol, indulhatunk!". Hát hiába... már nagyon pici korátor ezerszer jobban nőcis, mint amennyire én valaha is voltam :)
De ami a magas sarkút illeti, én is előszeretettel mászkáltam Anya esküvői cipőjében, úgyhogy ez a "magassarkú cipőben lófrálunk" hajlam jöhet tőlem :)

Ami pedig Botondot illeti, Ő egy igazi casanova :) Legalább is engem igen hamar levesz a lábamról-persze nem akkor, ha rosszat csinál és megszidom, mert akkor nem hagyom magam :). Szóval az egyik nap az ebéd utáni alváshoz készülődve azt mondja nekem kis kezeit ölelésre tárva: "Anya bújj ide mellém!" erre odakucorodtam az ágy mellé és közel hajoltam hozzá.
Mire belenézett mélyen a szemeimbe és picurka mutató ujjával finoman megérintve a szemem megszólalt:"Anya, szép a szemed!" Ez után a fejemet megsimítva így folytatta: "Anya szép a hajad!" Megköszöntem a bókokat, de itt még nem ért véget a sor, akkor jött a lényeg: "Anya szép a füled!" :D Na ilyen bókot nem tudom, hogy ki kapott már, de nekem befátyolosodott tőle a szemem :) És egyből arra gondoltam, milyen hamar vége lesz ennek az időnek, amikor még ilyen picik és engem néznek ilyen áhítattal.
De jelentem, megvan az első rajongója is, pedig én arra készültem, hogy majd csak akkor fogom hallgatni, hogy kik szerelmesek belé, amikor oviba kezd járni :) Történt ugyanis, hogy kb. 1 hónapja otthon voltunk Nagyszülőknél és Kati Mamával lementek a ház elé a játszótérre. Az én drága kisfiam pedig két szál ibolyával a kezében érkezett meg: az egyiket én kaptam, a másikat pedig Ő a játszótéren egy kislánytól. A barna hajú kislányt - mint utóbb kiderült - Viviennek hívták és rózsaszín kabátban volt :) A képen látható forgós játékon játszottak együtt (sajnos nem tudom mi a neve). Legnagyobb bánatomra nem voltam ott, így a kislányt sem sikerült lencsevégre kapni, de ott laknak valahol a téren - majd talán legközelebb! Az ibolyát, amit kapott nem volt hajlandó a kezéből kiadni, csak nekem adta oda, hogy vízbe rakhassam. És mikor kérdeztem, hogy mit kaptál, meg kitől, szemét lesütve, szemérmesen válaszolt :) Az ibolyát lepréseltük, hogy eltegyük az utókor számára "első hódítás" emléke gyanánt.
Apa persze csak irigykedett, hogy a kisfiának sikerült elérnie, hogy nem Ő visz virágot, hanem Neki hoznak :))) De hát kérem szépen, aki vagány, az vagány... aki megteheti, az megteszi :)Vagány, de akkor is akkora, de akkora lelke van.
Szegénykém, ha megszidom, akkor nyugszik csak meg, ha megölelem végül. Meg csodák csodájára bár eddig csak az autó volt érdekes minden mennyiségben, most van egy lovacska - amit eredetileg Szonja kapott, de végül cserébe egy másikért neki adta Botondnak - amiért igen odavan. Vele is alszik. De azt a boldogságot, amikor Szonja neki adta :))) Mert persze az nem lett volna jó, ha Ő kap egy másikat, mert mindig ezt csente el titokban és játszott vele, Ő az a bizonyos "nagy lovacska". Így most mindenkinek megvan a nagy boldogsága :)

Kiskukták

Már kiskoruk óta igen érdeklődtek ezek a porontyok az iránt, hogy mi is történik a konyhában, melyik fiók mit rejt. Valszeg ez abból is fakad, hogy onnantól, hogy már emelgették a fejüket, kiraktam őket játszószőnyegre és amikor főztem, a játszószőnyeget odavittem magam mellé a konyhába, így együtt lehettünk addig is. Na onnantól. hogy csücsültek pedig a bababiztos lakás létrehozásának első lépése volt a sütő alatti fiók biztonságtechnikailag megfelelő eszközökkel való felszerelése. Így oda kerültek többnyire a műanyag eszközök és pár tálca. Ezekkel pedig remekül lehetett zenélni, emlékeztek még az akkor készült videóra???
Mostanában meg azért is egyre izgibb ez a dolog, mert most már segítenek is nekem, bár olykor kétszer annyi meló lesz így, meg dupla ideig is tart, de az együtt alkotás öröme meg a sikerélményük bőven kárpótol. És ami vicces, hogy Botondot sokkal inkább érdekli a dolog, legalább is sokkal hamarabb kijön hozzám, besegít ha mondjuk tésztát nyújtok.
Például míg hétvégén Szonja Apa hóna alá bújva tévézik, addig Botond kint sürög-forog velem és együtt készítjük a reggelit, és a kis konyhájukban is gyakran elkezd kavarni, majd hozza a fazékban a dolgokat, amiket megkóstoltat velem :) Végül is drága Gábor Papa vére is folyik az ereiben...Ő is hogy szeretett főzni és tudott is! Már várom, amikor Botond kényeztet majd a finomságaival :)))
Bár mostanában Szonjának is egyre nagyobb affinitása van a dologhoz, egy pár hete például túrógombócot segített főzni. Sőt a karácsonyi menühöz Szonja fűszerezte a húst is. Ja és Apa a névnapjára pizzás kiflit kért, annak egy részét is Szonja tekerte fel. Ma pedig főzött a kis konyhájukban, és amikor kész lett közölte, hogy "Anya, tessék itt a reggelid!"...és kaptam egy egész csirkét egy répával!
A mai tócsni tésztába is mindenki belepakolt valamit és együtt kevertük ki... azért is lett olyan finom, hisz a kis kezek érintése azzá tette! Nyamm!
De a legeslegnagyobb kedvenc továbbra is a kakaós csiga, aminek a sülése szigorú felügyelet mellett történik, ugyanis szinte végig asszisztálják a sütőajtó előtt állva. És ugrándozva mondják, hogy "Készen van, készen van!", amikor végre elkezd sípolni az időzítő a sütőn.

Szobatisztaság projekt

Hohó! Hogy beindult a blog! Csak győzzétek olvasni! Most aztán ömlik a "tollamból a tinta és a szó". Szóval mint már megpedzettem, a szobatisztaság projekt folyik minálunk...jobb esetben és nem a pisi :) Régen ígértem már a bejegyzést, most elkészült.
FIGYELEM!!! Akinek "büdös" a téma, ne olvasson tovább!!! Ugyanis anyagcsere végtermékekről lesz szó!

Szóval a több irányból érkező unszolások ellenére úgy éreztem én nem fogok küzdeni ezen a szobatisztaság dolgon, bár gyorsan telt a nyár, és mindenki azt sulykolja, hogy "nyáron vedd le a pelust, hadd legyenek csupaszon".
No én mindezt a panelban nem tettem, mert
- nem volt sem idegzetem, sem időm, hogy 2 gyerek után folyamatosan pásztázzam a lakást, hogy van-e valahol tócsa,
- sokszor még ők is meglepődtek, hogy bepisiltek. és elkeseredtek,
- nagyon rossz dolgokat hallottam a szobatisztaság erőltetésének következményeiről (pl. szorulás), amit köszönöm, de még csak kockáztatni sem akartam,
- az égvilágon semmi sem siettetett, mert 2015 szeptemberben mennek majd csak oviba, amikorra szobatisztának kell lenniük,

És az egyik legfőbb ok, hogy hiszek benne, hogy eljön az az idő, amikor a gyerekek megérnek bizonyos dolgokra, és ezt akkor jelzik is. Például a beszéd kapcsán is ezt gondolom. És ha erőlteti az ember, csak negatív érzést vált ki. Én inkább annak a híve vagyok, hogy a próbálkozást/lelkesedést semmiképp nem akarom letörni - többek közt ezért is kezdtek el elég hamar egyedül enni kanállal.

No és akkor nézzük a dolgokat kronológiai sorrendben:
Először is ott indult, hogy tavasszal-nyár elején beszélgettünk velük arról, hogy lassan elhagyjuk a pelust, mert egyre nagyobbak, meg jön a meleg nyár és bepálnak a pelusba. aztán Szonja egyszer csak elkezdte, hogy néha nem akart pelust felvenni. Így hát nem is erőltettem olyankor. Persze az lett a vége, hogy valahová odapisilt, amíg bírtam újra meg újra feltöröltem, aztán visszaadtam rá.
Botond egyenesen tiltakozott az ellen, hogy levegyem a pelusát és a nélkül legyen-így nem is erőltettem. Aztán Szonja elkezdett érdeklődni, amikor pisiltem, kérdeztem, hogy akarja-e kipróbálni és akarta, így a wc szűkítő megkezdte pályafutását. Persze eltalálni többnyire nem sikerült, hogy mikor kell tényleg pisilnie, de ha mondta felültettem rá, de csak akkor.
Tombolt a nyár, egyre többször voltak pelus nélkül, de nem igazán jött össze a wc-be ürítés. Akkor már eldöntöttük, hogy a nyaralásra lesz időzítve a "pelenka nélkül hagyjuk őket" dolog, aztán majd meglátjuk, mi lesz. erről is beszélgettünk. Mire egy héttel a nyaralás előtt Botond wc-be pisilt és kakilt is.
A nyaralás alatt csupaszkodtak, meg fürdőnaciban voltak sokat, a pisi sokszor a lábukon végigcsurogva a papucsban végezte. Aztán Szonja beroggyantott, Botond meg csípőt tolt :) Összességében azt vettük észre a pelenkátlan időszakban, hogy Botond jobban érzi, mikor kell vécéznie. Míg a nyaralás második hetében egyedül fel is mászott a wc-re a faházban és belepisilt-az biztos, hogy mint sok mindenben, ebben is egyedi módozatot választott; mint a képeken is láthatjátok  :D
Onnantól hogy hazajöttünk, Botond szinte mindig wc-be pisilt, míg Szonjának még többször becsurrant. Aztán kb. egy hét elteltével ebéd utáni alváshoz sem kértek pelust, és azóta is a nélkül alszunk. De ha elmentünk valahová, meg az esti alváshoz mindig kaptak pelust.
Aztán kezdett hűvösebb lenni és egyre több ruhát adtam rájuk, ekkor megint sokszor becsurgott a pisi-amit én arra a tudatra vezetek vissza, hogy egészen addig úgy volt, hogy ha ruha volt rajtuk (amikor elmentünk itthonról), akkor pelus is. Aztán lassanként oda is eljutottunk, hogy ha máshol voltunk, ott is szóltak, hogy pisi vagy kaki van, és lerendeztük wc-be.
A hideg idő megérkeztével pedig pont ebből volt a gond, mert míg Szonjával meg lehet beszélni, hogy most van rajtad pelus, mehet bele, addig Botond nem volt hajlandó. Legutóbb bevásárlás közben, telepakolt bevásárlókocsi mellett kiabálta a bolt közepén, hogy "Anya! Pisi, Botond pisi!". Mondtam, pelus van rajtad, engedd belle, de csak nem hagyta abba. Pénztárba álltam, fizettem és kimentünk a boltból, majd megint mondta, hogy "Pisi", így az 5°C-ba letoltam a naciját és pisilt. Legalább 10 percig tartotta!!!
Aztán azóta is van havonta 1-2 nap, amikor bepisilnek, de ezt leszámítva itthon egész nap pelus nélkül vagyunk. Csak jól meg kell gondolni, hogy az ember ott merje-e hagyni kakilni egy pár percre, mert ha igen, akkor ez a kép várja:

Mostanában már sokszor reggel is szárazon vesszük le az esti pelust, így egyre többször beszélünk arról, hogy ha gondolják éjszakára sem veszünk fel pelust. Nem tudom, ennek mikor jön el az ideje, de legkésőbb idén nyáron-addig ezt sem akarom siettetni, és éjszakánként ágyneműt cserélni :)