Karácsonyozás

No biztos jól meglepődtetek, hogy a korábbiakkal ellentétben, most csak ilyen pőre képek és videók nélküli befejezetlennek ható bejegyzést tettem... khm hát egy úgy volt, hogy a Mézuska :) tabletet hozott nekem, és még nem barátkoztam meg azon felhasználói felülettel. Nyomtam ide-oda és uppsz a befejezetlen bejegyzésem már közzé is tettem... hát evvan... bamba voltam. De most jöjjön a teljes verzió kép és hanganyaggal megfűszerezve :)

Igen gyors léptekben megérkezett a Szenteste. Próbáltam mindennel időben elkészülni, ez nagyjából össze is jött, azt leszámítva, hogy rántott húst már nem volt energiám sütni Apának, így szegényemnek be kellett érnie a kevésbé kedvelt sült hússal, amit csak bedobtam a sütőbe és megsütötte magát. Ismét nagy várakozással tekintettünk az este elébe, kíváncsiak voltunk, mit szólnak majd, hogy fognak ámulni-bámulni a drága gyermekeink. :-) 

Zene, kamera bekészítve, Apa csenget, nyílik a szoba ajtaja... és tadaaaaaaaaam... jobb volt màr, mint tavaly, mert legalább a szobába maguktól bementek. :-)  Aztán csak meglepődve mutogattak a fára, mit sem törődve az alatta lapuló ajándékokkal. Majd miutàn azokra is rátaláltak, egyenkènt odahurcolták Apának. Aztán játszottunk egy nagyot :-)  

A csillagszóró na az meg aztán csuda egy dolog... Míg Szonja egyre közelebb ment, majd Apa ölébe huppant; addig Botond egyre inkàbbb hátrált, de végül az ölemben megbékélt.

Azóta elindult az ünnepi kanossza, Kati Mama, majd másnap Gizi Mama és Ati Papa is megérkezett... így a gyerekekben kezd lassan kialakulni a pavlovi reflex: csinos ruhába öltözünk, nagyszobaajtó nyílik és meglepetés van a fa alatt, majd ámulhatunk a csillagszóróra :)

Lencsevégre kaptunk egy falat karácsonyi hangulatot is; aminek édes kis elemei voltak, ahogy Botond tologatta az új autót, miközben félig le volt csúszva a nacija és kilógott a pelusa (mondjuk jobb, mintha a kőműves dekoltázs villant volna elő); Szonja pedig kiindulva a gömb alakból, a babalogikát követve fel akarta tenni a játék almát a fára... mert ugye a gömbök is ott lógnak :)

És most így a bejegyzés végéhez közeledve kicsit megkésve ugyan - ezt nézzétek el nekem, de erre már nem futotta az energiáimból - de annál nagyobb szeretettel kívánunk mindannyiótoknak gyönyörű, szeretetteljes ünnepeket! És ha netán addig nem jutnék el egy újabb bejegyzésig, akkor előre is nagyon Boldog Új Évet Kívánunk! :)

És végezetül, hogy lássátok semmi sem változott, minden nap egy hatalmas buli, íme a tánccal kísért karácsonyi slágerek egyike. A Kiskalász együtteset pedig szívből ajánlom a kisgyermekesek szíves figyelmébe, mi a karácsonyi vásár keretében hallottuk őket, a többi számuk is kedves, de ezt a Hepehupa város-t minden nap minimum 3x megnézzük és a gyerekek integetnek a macinak benne, meg mondják az állathangokat :)

Mézeskalácsozás

Sajnos csak most kezdek felocsúdni a váratlan kórházba kerülésünk okozta felfordulásból (és lassan beérem magam a teendőimmel)... így nem sikerült eddig újabb szösszenetet sem írnom, pedig már több minden is volt, ami megért volna egy bejegyzést. de most jöjjön az aktualitás.
Ma végre kipipálhattam a "ünnepi teendők" listámról a mézeskalács sütést. Még akkor találtam ki, hogy sütök majd az idén; amikor terveztem, hogy hogyan is fogunk mikulásozni, cipőcskékbe ajándékot lopni. Mivel abból az lett csak, hogy az Apamikulás mindenkinek odaadta a kezébe az ajándékát a kórházban, így ehhez a ponthoz a listámon ragaszkodtam.
Tegnap kezdtem neki a mókának. Természetesen segítségem is volt, mert amint elkezdtem ügyködni az apró lábakon betipegtek az apró dolgos kezek gazdái :) Így aztán mindenkit felültettem a pultra és indulhatott a móka-meg a robotgép. Először is a hozzávalókat tálba szórtuk, majd némi előkeverés után meggyúrta a gép és mehetett a hűtőbe pihenni.
Délután formáztuk - szintén segítséggel.
Szonja meglátta, hogy kaja és a cumit eldobva topogott, hogy emeljem fel. Épp csak felnyúltam a polcra egy dobozért és már be is gyömickölte a kiszaggatott nyers tésztát a szájába - amit persze onnan már kiszedni nem tudtam :) Este 7 óra múlt, mire kisült az utolsó adag, így a díszítés váratott magára egy éjszakát. Ma Kora délután álltam neki a díszítésnek, de annyira már nem voltam bátor, hogy ebben is teret engedjek az aprónépnek - persze miközben alkottam azért odajártak egy-egy falat csupasz mézeskalácsért. Szerintem is jó lett ízre, bár még ugye puhulnia kell.
Ma többször is kértek, kimutogatták a tálcáról a nekik tetsző motívumot, így megvan a sikerélményem is :)

Játékos hétköznapok

Jajj erre a bejegyzésre most találtam rá (kb.1 hónapja készült a vázlata), csak elfelejtettem közzé tenni mikor megírtam, mert még egy videót be akartam linkelni. Így most utólag közkinccsé teszem, bár már nem tudom, mi hiányzik belőle... de ne legyen az enyészeté, tudtok mazsolázni a videókból :)

Nemek ide vagy oda, a járművek továbbra is a családunk legapróbbjainak kedvencei, mindenféle módozatban és méretben. Botond továbbra is negyed, vagy akár fél órákat is képes térdelve vagy guggolva autót tologatni az ágyon vagy hasalva a földön. A dömpert még mindig imádják fel-alá tologatni, belepakolnak-kipakolnak; közben meg-megállnak, rütyőznek kicsit. Botond szeret mind a kicsi, mind a nagy járművekből konvojt csinálni és úgy tologatja őket.

Szonja azért általában nem köti le magát ennyi ideig ezzel. Viszont egyre gyakrabban babázik, így apránként elkezdtem odaadni a korábban beszerzett kellékeket, így egyik nap már az asztalra szerelhető etetőszékbe ültette és etette a babát, majd megsimogatta, dédelgette és hurcolta magával.
A nyuszimotorakkal is egyre ügyesebben és gyorsabban közlekednek, így még korábban a lakásban közlekedtek - ki gyorsabban, ki óvatosabban - most már a garázsban vannak és lent használják, mint azt Kilitiben is tették.
És úgy tűnik, végre kezd hatni az állathang tanításom, mert már utánozzák a boci, csacsi, kutya, olykor ló hangját. A cicát illetően nincs egyetértés, ugyanis Szonja a csajos nyivákolást pártolja, míg Botond szerint kandúrcicához méltóan maú-t mond. (A többiről is igyekszem mielőbb felvételt csinálni :)
A játék nagy húzóerő, így továbbra sem igazán szeretik, ha a tesó alszik; a minap Szonja keltegette Botondot - ezt megelőzően fél óra erejéig sikerült elterelnem a figyelmét, hogy ne a tesót molesztálja. Odahurcolt neki pár autót, majd lepihent konstatálva, hogy sikerrel járt az expedíciója.

Kór-Ház

Most bizonyára mindenki az "Ilyen volt az első érdemi Mikulás bulink" bejegyzést várta, de ez a buli elég érdekesre sikerült és nem volt akkora buli :( Három kórházban töltött nap után a Mikulás azt hozta nekünk idén, hogy végre haza mehettünk Botonddal Szonjához és Apához :) Tényleg igaz, hogy az egészség a legjobb ajándék, mit kívánni lehet...
Na és hogy mi is történt? Menjünk vissza a kályhához... (Lehet ez a bejegyzés kissé hosszúra és részletesre nyúlik, de egyrészt a megelőző eseményekről is ejtek pár szót, másrészt még igen elevenen él bennem...)
Ezelőtt kb. 3 héttel kezdődött az anyán csimpaszkodós, éjszaka ébren levős, napközben is sokszor sikítós, nyűgös szemfog növesztéses időszakunk; ami kb. 1.5 hétig tartott. Ennek része volt, hogy amikor végre 2,5 év után sikerült összehozni, hogy elmenjek tornázni olyan helyre, ahol gyerekfelügyelet is van, kb.10 percet sikerült mozogni, mert onnantól Szonja nem akarta elengedni a kezemet. Furcsa is volt, hogy az alapvetően apás Szonja rajtam csüng, míg a nagyon anyás Botond azért elvan - de ha a tesó sírdogál, ő is besegít. No de jelenleg Felül már mindenki kinövesztette a szemfogait, alul pedig Botondnak egy csücsök Szonjának két nagy búb szinte csücsök van :)
Visszatérve, aztán múlt hét kedden (amikor is barátainkhoz készültünk babalátogatóba a jó pár hónap után nagy nehezen egyeztetett napon) Szonja kora délután belázasodott. Aztán estére és a következő napokra már se híre, se hamva nem volt láznak vagy bármi egyéb betegségnek. Aztán hétvégén berekedt - gondoltam tátott szájjal sírt a hideg levegőn biztos azért... nevettünk is, hogy Robot-Szonja lett :) De a rekedtségen kívül semmi más eltérés nem volt a normál megszokott dolgoktól, sem egészség, sem közérzet vagy viselkedés tekintetében - így aztán nem is problémáztunk a dolgon; gondoltam kivárjuk a "szokásos" 3 napot. Ugyanis eddigi tapasztalataim alapján mindig annyit váratnak :)
Ez idő alatt persze a derekam sem javult meg, sőt tetőzni látszottak az eddigi fájdalmaim - ezért is akartam mielőbb mozogni érdemben, hátha az segít, ha már a masszírozás és a napi Flector-os kenegetés, TENS készülékes elektromos kezelés semmit sem ér. :( Így aztán az elmúlt 2 napban apa hordta szopizni a gyerekeket éjszaka.
Hétfő éjszaka a robothang felsírt, apa ment, gyereket letette, én cicire tettem, sírdogált, mondtam, hogy: "Jól van Szonja drágám, semmi baj, gyere szopizni!"; és megsimogattam a buksikáját; mire döbbenet, hisz Botond buksija van ennek a gyereknek...de hát akkor hogy-hogy robot hangú?! De semmi kétség nem fért hozzá, Botond volt. Másnap kedden is olyan volt a hangja délelőtt, kicsit nyüszmögött is, ebéd után nem igazán tudott aludni, csak vagy 20-30 percet szundított, hiába simogattam, vettem oda magam mellé. Aznap reggel a védőnénit és a doktornénit is felhívtam, hogy mi tévő legyek Velük. Kérdezték: köhög, lázas? Mivel mindkét válasz negatív volt, így egy homeopátiás bogyót javasolt, és ennyiben maradtunk.
Délután négyesben lementünk sétálni egy nagyot a friss levegőre, 18 körül jöttünk csak haza és leültünk vacsizni, amikor is elkezdett ugatva köhögni Botond, meg kissé bágyadt volt - ami érthető, mert délután a 2 óra helyett max. felet aludt és nagyon nagyot sétáltak saját lábukon. Így hamarabb fürödtünk, fél 8-ra mindenki kész volt. Szonja kéretőzött ki előbb a kádból, és Botond szétsírta magát, amíg a tesó szopizott. Így ő nem is szopizott, és nagyon nehezen vette a levegőt. Gondoltam, ha megnyugszik jobb lesz, így még az ölemben fogtam kicsit, éreztem, hogy ahogy szinte zihlál, röcög a háta. hujj-jujj ez nem jelent jót, gondoltam, de kb. 15 perc után nyugodtabb lett a légzése és már nem volt olyan fátyolos, ahogy a levegőt vette-be is vittem az ágyikójába. De még 5 perc sem telt el és felébredt, éreztem, hogy egyre melegebb. Így 20 óra körül telefon védőnéninek, hang alapján ügyeletet javasolt, autóba be, irány az ügyelet, apa itthon marad tesóval, aki alszik.
Ügyeleten vizsgálat után közlik, hogy nagy eséllyel kórházban maradás, mert fulladásos roham veszélye áll fenn ugyanis egyszerre laryngitis (gégegyulladás) és sípoló tüdő a tünet. Uccu a sürgősségi, ott gyors vizsgálat, fel az osztályra és már fél 10 körül a 2119-es kutyusos kórteremben feküdtünk. Szegény Botondom addigra hulla fáradt és kimerült volt, mert az elmúlt másfél órát 10 perces szünetekkel végigsírta, mert teljesen kialvatlanul háromszor kellett levetkőzni, tapogatták, lefogták, hallgatták, lázmérőzték, cumit elvették, kúpot dugtak. Szóval szegénykémnek még a nyála is folyt, úgy elaludt. Persze az én telefonom még otthon akkor merült le, amikor védőnénivel beszéltem, így kb. amíg felöltöztünk annyit volt töltőn. Épp hogy haza tudtam szólni apának, hogy maradunk, holnap hozzon cuccokat. Az éjszakát farmerban ágyba feküdve és hol a beteg gyermekem, hol a plafont nézve, a másikra gondolva töltöttem, míg hajnalban 1-2 órát sikerült aludnom.
Másnap reggel vizsgálatok, porlasztás -. amit csak úgy tudtam csinálni, ha aludt, mert különben ellökte a pipát. Egész délelőtt rajtam csüngött, fél órákat aludt, és ha ébren volt nem volt hajlandó enni vagy inni, csak szopizni. 10 körül apáék is megjöttek. Mi elviekben kórteremből nem mehettünk ki, osztályról pláne nem; Szonja nem jöhetett be. Így a lengőajtóban álltunk és Apa Botondot, én pedig Szonját  próbáltam szeretgetni. Délutánra kicsit jobb lett az állapota, a gyerekorvossal pedig beszéltem, hogy Szonját is nézze meg.
Másnap reggelre meglett a vér és vizelet eredmény, reggeli viziten mondták, hogy minden ok; ha elkezdődik a cucc felszakadása és a hurutos köhögés, akkor pénteken mehetünk haza. Ez a nap már kedélyállapot szempontjából már jobb volt, ami a gyereket illeti (én továbbra is sírtam, amikor bejöttek apáék és Szonját is magamhoz ölelhettem). Darabjaira tört a szívem millió meg egyszer azokban a napokban. De ez a pici lány olyan fegyelmezetten és türelmesen kezelte a helyzetet, hogy az adott erőt. Kérdeztem, hogy jót buliztok otthon apával, mire hucutul nézett, bólogatott és kacagott. A folyosó végén topogott és várta, hogy odaérjünk Botonddal; integettek egymásnak, megfogták egymás kezét. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor adtak eddig puszit arcra, és miután bevittem Botondot lefektetni és kijöttem elbúcsúzni tőlük, odahúzott Szonja, adott egy puszit az arcomra, Apának is és megölelt minket, aztán kézen fogta Apát és elindultak haza. Botond pedig nem egyszer megfogta kis kezei közé az arcom és megsimogatta, amikor mondtam Neki, hogy nagyon szeretem és gyógyuljon meg mielőbb, hogy tudjunk haza menni a tesóhoz meg Apához. Amikor másnap már sétálhattunk a osztályon, mindig elmentünk a lengőajtóig, ahol megállt és szétnézett, aztán szomorúan megfordult - nem volt ott Szonja és Apa :( Már nap közben jobb hangulata volt, autózott, elvolt egyedül is, és visszatért a szájzugába is az a huncut kis mosolya. :D
Csütörtökön Apa elvitte Szonját a doktornénihez, és kiderült neki is vírusos torokgyulladása van, de hála az égnek, ő rekedtséggel átvészelte, arra meg kapott gyógyszereket. Viszont így sajnos ő sem tudott elmenni az Audis mikulás ünnepségre Apával, így jöttek hozzánk és megszerelte a zárat a kórházi szekrényen :)
Délután már Botond is jobban volt, bár felszakadozni még nem akartak a dolgok. Az étvágya is kicsit alakult, joghurtot már evett; aztán Szonjával még vonatoztak és fogócskáztak is a folyosón. Estére hamar elfáradt korán fzuhanyoztunk és le is fektettem hamar, de "hála" a szobatársamnak fél óra után felkelt és mivel ahhoz elég volt az a fél óra alvás, hogy ne tudjon visszaaludni, így 22 órakor még ugrált a rácsos ágyban, mint kismajom a ketrecben. :) De legalább tudtam, jobban van!!!
Pénteken még kilátásba volt helyezve egy fülészeti kontroll vizsgálat, ugyanis a keddi vizsgálat után elfelejtettek cseppenteni szerdán a fülébe a vizsgálathoz. Másnap amikor reggel szóltam persze az volt a válasz, hogy "Nem felejtettük el, Anyuka, majd cseppentünk!". Másodjára 11 óra után szóltam. A fél 12-es viziten doktornő mondta, hogy mehetünk haza és felesleges a fülészeti vizsgálat, mert labor alapján minden ok. majd negyed óra múlva jött a nővérke a fülcseppel, hogy nemsokára mehetünk a fülészetre?! Most akkor mivaaaaaaaaaaaan? Erre a nővérke: Anyuka, akkor döntse el, hogy elviszi vagy sem. Nesze. Ha nem szólsz - Miért nem szóltál? Ha szólsz - jólvanna, nem felejtettük el! Azt mondja az egyik nem kell menni, mire a másik, de jó lenne elmenni! Most akkor én vagyok szakmailag döntésképes, vagy az ottani dolgozók?!
És hogy megfejeljük a történteket, mikor ártatlanul kimentem a nővérpulthoz 13 óra körül, hogy a zárójelentés után érdeklődjek, megkérdezték, hogy én vagyok a Botond anyukája? Csak mert találtak baktériumot a gégekenetében és az egész családot tesztelni kell... Mindezt 13 óra után?! Ha most találják ki, hogy nem mehetünk haza itt leszek rosszul - gondoltam. de hála az égnek, nem ez lett a vége :)
Itthon utánaolvastam kicsit ennek a bizonyos MRSA baktériumnak, ami mint kiderült szuperbatkérium... kezd sci-fi-re fordulni a mi kis történetünk... lehet, hogy szuperhős-család vagyunk?! :) A lényege, hogy ellenáll az antibiotikumoknak, a mindennapokban nem jelent különösebb fenyegetést, de steril körülmények közt, főleg kórházban, terjed - jogos a felvetés, hogy kaptuk vagy vittük?!?! Szerintetetek? Úgyhogy most az egész családot szűrni kell...most hogy haza jöttünk, mászkálhatunk a körzetihez annak reményében., hogy ott újabb nyavalyákat gyűjthetünk be...
Én tegnap miután hazajöttünk vagy fél órát sírtam... ez az egész lelkileg teljesen tönkretett és addigra már fizikailag is teljesen készen voltam (rettentően fájt a torkom, be voltam rekedve, fájta  fejem, folyt az orrom, száradt a torkom, kipirosodva  szám) a nem alvás, idegeskedés, Szonja nélkülözése és a gyötrődés miatt hogy nem kapja meg mindkét gyerekem ugyanazt, szét van szaggatva a családunk, és mellette még benn is mindig valamivel csesztettek.
Este ismét egy sírásom volt, ugyanis olyan jól sikerült Apa és Szonja kettőse, hogy míg az első két nap délelőtt egy kicsit szopizott Szonja,mikor bejöttek; esténként cici nélkül feküdt le aludni, így pénteken is. Igen, az agyam tudja, hogy lassan itt az ideje a leválasztásnak, és ha már így hozta az élet, ez remek alkalom...de akkor is...a lelkem sajog. De azért ma reggel odabújt határozottan a kezembe nyomta a cumiját, mutogatott a cicimre és felhúzta a pólóm. nem tudtam nemet mondani...

Hát így esett a nagy eset, most gyógyszerekkel be vagyunk tárazva és párásító után futkozva telt a nap... de már jó étvággyal evett Botond és a szokásos játékon veszekedés, dömper tologatás, hintázás, táncolás, számítógép nyomogatás és a konyhaszekrény kipakolás is megvolt.

Egészségügyi körút

Bocsánat, de ez egy kissé megkésett bejegyzés, de azért megteszem....csak mert most van épp időm...

Három hete pénteken nálunk járt a védőnéni, mert meghívtuk családlátogatásra - hát ez már csak így megy, mert a viszonyunk a védőnénivel jobb, mint az átlag. Szívesen találkozunk és beszélgetünk, és nem csak ha az elő van írva. No meg hát jobb szeretem, ha itthon, a saját közegükben látja őket, így többet mutatnak a "tudományukból" is; nem csak csücsülnek a babakocsiban és néznek ki belőle. És amíg alszanak, mi is meg tudjuk beszélgetni a dolgainkat, a kérdéseimre választ kapok.
Vicces, hogy mióta nyilvánosan is leírtam, hogy aggályaim voltak/vannak olykor, hogy mindent megteszek-e a gyermekeink fejlődéséért, azóta az élet mindig olyan helyzetbe sodor, hogy pozitív megerősítést kapok a családtagokon kívül más emberektől is.
Így történt ez a látogatás során is. Mutogattam a gyerekekről videókat, mert hát ugye nem mindent sikerül produkáltatni ilyenkor a gyerekekkel - sőt általában ilyenkor még azt sem csinálják, amit máskor amúgy kérés nélkül is szoktak :)
A gyors videós prezentáció során gyorsan bezsebeltem jó pár mosolyt, dicséretet, elámulást és elképedést például azért:
- hogy már egyedül esznek kanállal, holott a 2 éves státuszon szokták megkérdezni, hogy próbálkozik-e a gyerek ezzel,
- hogy milyen ügyesen mutogatja Szonja a szemét, orrát, fülét;
- amilyen ügyesen rakják a formabedobót;
- ahogy a formaillesztőt is ki tudja rakni Szonja, holott azt jóval később szokták csak a gyerekek.
És azt még nem is látta:
- hogy azóta már azzal is próbálkoznak, hogy a feldarabolt gyümölcsöt villára szúrják,
- valamint ahogy Botond a nyakába teszi az előkét,
- ahogy Botond összepakolja a dobozba a duplo-t és a dobozt a helyére cipeli -. mert rend a lelke mindennek!

Ezt követően a héten kedden elmentünk a körzeti doktornénihez, ugyanis Szonjának lassan már egy hónapja valami piros van a kis szemén, ami árpa gyanús - szerintem belekaphatott a nagy testrész mutogatás közepette. Csepegtettünk, de hol jobb volt, hol visszajött, így biztos, ami biztos szemészetre küldött inkább minket. Na az tortúra volt, ami eztán jött, címszavakban: loholás a szakrendelőbe, babakocsi betuszkolás a liftbe (épphogy be tudtam gyömickölni, liftben felirat az alábbi (a pontosság igénye nélkül): "Ha a tolókocsival nem fér be a liftbe, szóljon kollégánknak, vagy hívja a 96/xxx-xxx telefonszámot" KAFA - ez ám az akadálymentesítés egy szakrendelésben!!!!!, aztán a 2.emeleten közölték, ma már nincsenek, menjek az elsőre. Ekkor már nem vállaltam be a liftet, így két keréken döcögtettem le a babakocsit 1,5 emeletet, aztán segítettek. Mire ott közölték, reggel jöjjek vissza, 7-től adnak sorszámot. KAFA.
No mindegy, ma reggel visszamentünk (persze tegnap már 5-kor ébren voltak, ma negyed 7 után keltek), és kb. egy rápillantás után újabb szemcseppet írtak fel. Azért voltunk csak benn kb. 5 percet, mert a doktornéni győzködte Szonját, hogy mondjon neki valamit. Végül én győztem meg, hogy dobjon egy puszit, és utána távoztunk. Hazafelé gyors gyógyszertározás, aztán irány Kerekíteni. Bár ismét ölben csücsüléssel indítottunk, félidőre Szonja annyira feloldódott; hogy odament és a Zsuzsi néni ölébe ült játszani.
De most így kb. két hét távlatából egy úttal beszámolhatok arról is, hogy végre rendbejött a kis szeme Szonjának - bevált a csepp hála az égnek! :)

Büntetés

Hát ez gyors volt... már meg is kaptam a büntetésem a tegnapi bejegyzésemért... úgy tűnik, mégsem suttogtam elég halkan. :(
Szóval a mostani éjszakánk a következőképp alakult: 0.44-1.44 Szonja ébren; 3.40, 4.10, Botond ébren, 5.20 Szonja ébren, 6.00-tól mindenki ébren. Persze az ébrenlétek szopizással is társultak...
Nesze nekem non-stop alvás, meg éjszaka nincs szopizás... :) Most bepótoltuk az elmúlt napokat... kíváncsian várom, hogy milyen éjszaka áll előttünk... :)
Arról inkább most nem csatolok képet, hogy milyen most az ábrázatunk, de mindenkinek szénaboglya van a fején, olyan jól pihentünk az éjszaka :) Csak Apának nem borzolódott össze a haja....hála a frizuraválasztásának!

Nonstop alvás

Nagyon félve kezdem el írni ezeket a sorokat. Ugyanis beigazolódni látszik, hogy ha az ember a gyerek(ek) napirendjéről vagy szokásáról nyilatkozik, akkor csak hogy nehogy már úgy legyen, az biztos hamarosan változik. Például így volt ez a könyv nyálazás-könyv olvasás esetével. Ajándékba kaptunk könyvet és mondtam is, hogy még csak szigorú felügyelet mellett adok könyvet, mert olykor a nyelvükkel is olvasnak...erre eltelt egy hét és azóta mintha egy csapásra elvágták volna ezt a szokásukat - azóta szépen "olvasgatnak", csócsálás nélkül.
Szóval aggodalommal tekintettem ezen hétre még a hétvégén, mert mondták minden fórumon, hogy hideg-meleg frontok jönnek-mennek majd, és mindenkinek fájni fog valamije valamikor... nálunk meg Botond pláne érzi; arról nem is beszélve, ahogy Apa tud szenvedni. Gondoltam a hétvégi  három egymást követő éjszakai fél órás sikítást követően, az elkövetkező napokban sem fogok sokat aludni. És erre csoda történt! Psszt innentől kell csendben elsuttognom a dolgot, nehogy elromoljon! :)
Szóval az elmúlt három napban Botond éjszaka nem szopizott... de azért biztos, ami biztos felkelt tegnapelőtt és azelőtt, hogy kicsit kivegyem és hozzámbújva szundítson vissza. Viszont ma csak néztem 10 percenként az órát a sötét szobában a szemem sarkából és füleltem, hogy mikor nyüsszent, hogy menjek. De azt leszámítva, hogy rosszat álmodtam és zihálva keltem fel,  - hogy most mindjárt lelő az üldözőm -  csend volt. Hát ide is eljutottunk? Most, hogy mindenki szenved attól, hogy a gyerek nem alszik, mi most jutunk el oda, hogy Botond is szopizás és kelés nélkül átalussza az éjszakát!!!??? Azért még várunk pár napot, mielőtt kijelentenénk ezt. :) De hogy ne irigykedjetek annyira, azért érzik a frontot ők is, mert nyűgösek olykor; főleg estére vagy beléjük bújik a kisördög, vagy görbül a szájuk és sírdogálnak bármilyen apróság miatt...de volt már, hogy a fürdést is végigordították - persze felváltva; egyik nap egyik, másik nap másik! :)
De amúgy még mindig angyalok, és néha már 3 percet is sikerül egy helyben maradniuk, persze ha a zene szól, akkor a ritmust azért feltétlenül ütni kell a lábukkal! :)
A jókedv is gyakori vendég nálunk, egyszerűen elég egy jó szót találnom a jókedvű ébredés után, amin hosszú percekig elkacagunk, pl. legutóbb ez a CUMI lett.  aztán, ha egyikőjük ébren van, akkor a tesót is hamarosan fel kell kelteni és egymást szórakoztatni még viccesebb... mégis csak ikrek. Náluk leginkább a "se nélküle" a jellemző, nem pedig a "se vele", bár az is előfordul, és ilyenkor a mellkasomra fel kell rajzoni a demarkációs vonalat, mert lelökdösik egymást rólam :). Ilyenkor kellemesen nélkülözhetetlennek érzem magam... no meg amikor vacsi után egyszerre lovagolnak (ill. Anyagolnak) egyre nagyobb lendülettel a hasamon... de imádom, ahogy Őket is!

Állatkerti séta

"Apu hod med be azs a nad elefánt az oroszlán barlangjába? Apu hogy megy be, apu hogy megy be...?" - mondaná Gábor Papa olvasva a bejegyzés címét :) (itt hallgathatjátok a dalt, aki nem ismerné)
Szóval mivel továbbra is ragyogó őszi idő van, így a régen tervbe vett állatkertbe is eljutottunk végre. Mivel hosszas sétának ígérkezett a dolog, így biztos, ami biztos babakocsival mentünk.
A bejáratnál kapott térkép megerősítette ezt:

A sétát a daruknál kezdtük, majd jöttek a tapírok, majmok, makik, aztán a kecskék, lovak, teve, láma, őzek. A dámvadak ketrecénél megálltuk és meguzsonnáztak a gyerkőcök, meg az állatokat is megetettük pár ropogós levéllel. Persze minden második ketrec előtt ujjak a magasban és "ö ö ö ö ö ö ö" kíséretében mutogatták lelkesen, hogy micsoda állat van ott.

A páviánok nem igazán vettek tudomást rólunk, de a zsiráfhoz érve pont jött az etetési idő, így közelről láthattuk enni, ahogy a zebrákat és antilopokat is - itt már kijöttek a gyerkőcök is a babakocsiból és sétáltunk tovább a terrárium házba halacskákat, hüllőket, egérkéket, süniket, kígyókat nézni.
A tetőpontot az egymás mellett lévő mackók és tigris ketrecénél értük el.
Szonja háromszor is visszahúzta apát macinézőbe,
pedig azok épp szundítottak. Botond pedig csücsült a babakocsiban és sikogatott majd magyarázott a tigrisnek (igaz cumival, mert szegényem egy fogfájós sírás után volt - azokkal a fránya szemfogakkal küzdünk még mindig).
Utána megnéztük még a jaguárokat, ahogy kergetőztek és fürödtek, meglátogattuk a vizilovakat, Szonja megmutogatta apa öléből a papagájokat, odajöttek hozzánk a vidrák, és már körbe is értünk. Még egy utolsó pillantást vetettünk a gibbonokra és kellően fáradtan visszacammogtunk az autóhoz. Hazafelé nagy csend volt a kocsiban, mindenki csak pislogott, jó nagyot sétáltunk, mindenki elpilledt kissé. Még megejtettünk egy gyors bevásárlást és már csak egy gyömöszölésre volt időnk fürdés előtt.

                  

MÁS: 
Ja! A legutóbbi Kerekítőről elmulasztottam videós beszámolót adni, amit ez úton pótolnék. Botond részéről a szokásos rogyasztós bemelegítést követően értük el a foglalkozás vége felé az extázis részt; amikor is az ejtőernyőben dobáljuk a labdákat - na ettől pedig Szonja indult be :)