Nemek ide vagy oda, a járművek továbbra is a családunk legapróbbjainak kedvencei, mindenféle módozatban és méretben. Botond továbbra is negyed, vagy akár fél órákat is képes térdelve vagy guggolva autót tologatni az ágyon vagy hasalva a földön. A dömpert még mindig imádják fel-alá tologatni, belepakolnak-kipakolnak; közben meg-megállnak, rütyőznek kicsit. Botond szeret mind a kicsi, mind a nagy járművekből konvojt csinálni és úgy tologatja őket.
Szonja azért általában nem köti le magát ennyi ideig ezzel. Viszont egyre gyakrabban babázik, így apránként elkezdtem odaadni a korábban beszerzett kellékeket, így egyik nap már az asztalra szerelhető etetőszékbe ültette és etette a babát, majd megsimogatta, dédelgette és hurcolta magával.
A nyuszimotorakkal is egyre ügyesebben és gyorsabban közlekednek, így még korábban a lakásban közlekedtek - ki gyorsabban, ki óvatosabban - most már a garázsban vannak és lent használják, mint azt Kilitiben is tették.
És úgy tűnik, végre kezd hatni az állathang tanításom, mert már utánozzák a boci, csacsi, kutya, olykor ló hangját. A cicát illetően nincs egyetértés, ugyanis Szonja a csajos nyivákolást pártolja, míg Botond szerint kandúrcicához méltóan maú-t mond. (A többiről is igyekszem mielőbb felvételt csinálni :)
A játék nagy húzóerő, így továbbra sem igazán szeretik, ha a tesó alszik; a minap Szonja keltegette Botondot - ezt megelőzően fél óra erejéig sikerült elterelnem a figyelmét, hogy ne a tesót molesztálja. Odahurcolt neki pár autót, majd lepihent konstatálva, hogy sikerrel járt az expedíciója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése