Játszóterezés

Azért ikrekkel máshogy mennek a dolgok...

Már nagyon vártam, hogy mikor tudunk majd érdemben játszótérre menni (nem csak hintázni) és kiélvezni annak gyönyöreit. Így még tavasszal, nyár elején próbálkoztunk is a dologgal, de a hintán kívül más nem igazán volt érdekes számukra. Ezt követően ez idáig kissé bátortalan voltam e tekintetben és beértem azzal, hogy a társasházhoz tartozó parkban olykor beültünk a homokozóba, ami inkább csak részükről homokszórás, részemről homokozó gyomlálás volt; vagy azzal, hogy mindenki járgányt választott és azzal rótta a köröket szigorúan ellentétes irányban - így alkalmam nyílt azt is gyakorolni, hogy a pusztán szóbeli irányításomra/kérésemre érdemben reagáljanak.

Bár többnyire Botond, akinek sziklaszilárd elképzelései vannak dolgokról és nem igazán hagyja, hogy megmutassam mit hogy kell (pl. megfogjam a kezét, hogy így kell építeni, vagy egyáltalán kézen fogva sétáljuk); mégis ő az aki jobban hallgat a szóra. Bezzeg Szonja míg irányítani hagyja magát a dolgok felfedezésében, odakucorodik, meghallgatja mit mesélek a könyvben szereplő képekről; addig ha elindul és szólok, hogy jöjjön vissza, vagy álljon meg; huncutul márcsak azért is elkezd szökni és egyre szaporázza a lépteit, ahogy közeledek.
Szóval visszatérve a fő csapásirányhoz, azért két gyerekkel egyedül játszóterezni, pláne hogy már mindenhova felmásznak, és sec-perc alatt megszöknek, merész vállalkozás.
Aztán úgy hozta a sors, hogy az első komolyabb mászókázós játszóterezést segítséggel teszteltem, és igen sikeres volt - bár a segítők (anyukám és nagynéném) jobban elfáradtak benne, mint a gyerekek :) Csúszdáztak, létrán és kötélmászókán másztak, lengőhídon sétáltak (ki óvatosabban, ki merészebben, és imádták... de mi is!
A győnyörű napsütéses időn felbuzdulva az elmúlt héten ismét terítékre került a játszóterezés dolog. Buzgón robogtam velük a babkocsival, aztán kiengedtem a szellemeket a palackból=a gyerekeket a babkocsiból. Nagyon jól ment, már pókhintázunk együtt és külön, nyargalászunk (magát hajtja!), csúszdázunk és olykor még az útra szórt kérget is szana-széjjel kotorjuk, meg-megkóstoljuk. Szóval előbb-utóbb ez is egyre jobban fog menni, bár legügyesebben még mindig itthon megy a létrára mászás és a kisszékre felállás.