Mostanság krónikus időhiányban szenvedek, így ez sajnos a blog rovására ment... mert a gyerekekére ugye nem mehet! :)
Szóval ahogy az lenni szokott, a nyaralásból hazatérve (ja igen, azzal a bejegyzéssel is adós vagyok, már nagyrészt kész, Apától várok még hozzá videókat) egy hét volt kb., mire mindent rendesen kipakoltam, kimostam, visszapakoltam a szekrénybe. Persze nehezítette a dolgomat, hogy most már bizton kijelenthetem, nincs délelőtti alvás... ebből kifolyólag a porontyok igénye rám vonatkozólag megnőtt; amiből egyenesen következik, hogy a "saját" idő tovább rövidült; és a közös játékidő ezzel párhuzamosan nőtt.
A gyerekek közelében lehetetlenség számítógépezni - legalább is én Apával ellentétben én nem igazán tudok -, mert akkor mindenki rárabol az egérre, nyomogatni akarja és nyomogatja is a billentyűzetet, tapogatja a monitort, stb...
És akkor most essen szó ezekről a kis hógolyókról! Szonja legújabb heppje, hogy felveszi valamelyik cipőm és abban mászkál klattyogva fel-alá a lakásban. Kezdődött úgy, hogy a kinn felejtett cipőinkbe folyton beleléptek, majd Botond kipakolta a cipősszekrényt és a megtalált kincset Szonja magáévá tette. Először csak egy egy lapos talpú cipővel próbálkozott, aztán a sikeren felbuzdulva másnap egy magassarkú cipőben is ment pár kört, a sort pedig a papucs követte.Na tessék...íme a bátorságom jutalma: egy miszlikbe tört üvegfedő. Gondoltam, csak gyorsan írok pár sort, amíg a gyerek elpakolászik itt mellettem... hát elpakolászott :) Egye-fene elkároljuk a blog számlájára... :)
Szóval folytatva a dolgot, - hopp közben lopni próbálják az egerem - Botond újítása a hétre pedig az, hogy az eddig folyton fordítva tolt nyuszimotorra ráül és a rendeltetésszerű használatnak megfelelően végiggurul a lakáson, persze akadályhoz érkezve többnyire nem megfordul, hanem inkább tolat. És végre apa tanítása eredményt hozott: megtanult horkolni Ő is! :) (Szonjának már korábban is ment)
Tegnap egy darázs repült be a konyhaablakon, mire mindketten felfelé nézve mutogatták a kis ujjukkal, amerre repült. Én bátran mintegy 3 perces küzdelem után konyharuhával a kezembe kiűztem, megvédve Őket. És pótolva a látványosság hiányát az ujjammal eljátszva a darazsat zümmögtem és megcsikiztem Őket végül - na ezzel a játékkal kb. negyed óra gurgulázós kacagást sikerült elérnem :) Isteni volt, ezekért a percekért érdemes élni... egy apróság és féktelen örömöt okozhatok vele a drága kincseimnek! Szonja pedig megtanulta a zümmögést, amit Apának be is mutatott délután.
Az együtt játszásuk is egyre inkább megy, már fogócskáznak, bújócskáznak, és ha valaki hamarabb felkel, addig-meddig ügyködik, hogy a tesót is felkelti.
Szonja a vakmerőbb kettőjük közül, ez egyértelműen kijelenthető. A minap a szopifotel karfájára mászott fel, még jó, hogy ott voltam és gyorsan letessékeltem; majd felültettem Botondot a pelenkázóra, visszapillantottam és már megint fenn volt, és abban a pillanatban zuhanni is kezdett... még földet sem ért szinte, de már fel is emeltem. Baj nem volt, nem lett csak riadalom a részéről :) De a kommandós kiképzés továbbra is folyik, immáron kihelyezett helyszínen: tegnap barátoknál voltunk és a bátor gyerekek gondolták megpróbálnak lemenni a lépcsőn egyedül. (Persze itthon a lépcsőházban mindig megállnak a lépcső tetején, amikor megyünk le, de hát nem itthon voltunk és Apa meg arra ment le...) Szonja a korlát mellett kapaszkodva próbálkozott, épp őt néztem, hogy összejön-e, míg a lépcső másik szélén Botond valami csodától vezérelve úgy döntött, hogy ő kapaszkodás nélkül próbálkozik. Így végül kommandós mozdulatokkal 2-3 lépcsőfokot bucskázott ügyesen oldalt fekve. Baj ismét nem lett, se egy karcolás, se egy lila folt; csak Szonja úgy féltette a tesót, hogy túlordította Botond riadalmát. Ilyenkor jó két gyereket egyszerre vigasztalni, amikor egymást gerjesztik... éljen a dolby sorround hangzás!
No most tényleg megyek és mielőbb jelentkezek ismét! ... Remélem! :)
Botondról hamarosan pótolom a képeket és videót, csak még fényképezőn van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése