Muszáj vagyok ennek a történésnek most gyorsan melegében egy bejegyzést szánni, mert igen jó érzéssel és büszkeséggel tölt el - másrészt hogy ne merüljön a feledés homályába. (Mint például az is elfelejtettem beleírni a Szókincsbővülés bejegyzésembe, hogy Botond az űrhajóra AJÓJÓ-t mond.)Szóval reggel odajött Botond a konyhába és kimutogatta a konyhapultról a gabona pelyhet, hogy azt szeretne enni reggelire. (Mi simán tej meg joghurt nélkül is esszük snack gyanánt vagy uzsonnára is akár.) Öntöttem a tányérjukba és kérdeztem, hogy "Viszel a tesónak is?". Mindezzel az a hátsó szándékom is volt, hogy megnézzem a pocakja vagy a jószíve erősebb; hogy az éhségét legyőzi-e a gondoskodó bátyó szerep. Mire a kezébe fogta a tányért és elindult a szobába... én lassan lépkedtem utána kezemben a másik tányérral, hogy lássam mi történik és kinek kell majd adnom a kezemben lévőt.
Tétovázás nélkül egyenesen Szonjának vitte a tányért, letette mellé, megkerülte az ágyat és leült a másik oldalra, majd rám nézett és nagy mosollyal várta a kezemben lévő tányért.Igaz, sokszor marakodnak; de többnyire mert Szonja megunja az egyedül játszást, és olyankor mindegy Botond mivel játszik, azt elcseni. És akkor jön az, hogy kergetik egymást a lakásban, elkapják egymás grabancát és többnyire harapással vagy egymás elkalapálásával végződik a történet.
De mindezek ellenére szeretik egymást és törődnek a másikkal, és ez olyan jó az én lelkemnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése