Spontán buli - éljen a szocializáció

Ismét hetekig hallgattam, pedig mesélni való akadt volna bőven, így a közeljövőben ismét több bejegyzésre is számíthattok, most hogy így nekiültem, egyéb dolgaimat lerendezve :)

Mint azt anno az egyetemi évek alatt többször is bebizonyosodott, többnyire a spontán bulik a legjobbak. Ez az állítás még mindig él. Ezen most el is gondolkodtam...lehet, hogy ez azért is van, mert az ember nem agyalja szét magát a készülődéssel és nem bosszankodik, ha valami nem úgy alakul, ahogy a hosszú készülődési idő alatt pontról pontra kitervelte - egyszerűen élvezi a pillanatokat :) Így történt ez Hajni barátnőmék látogatásával is.
Már nyugodtan mondhatom, hogy évek óta szó volt róla, hogy eljönnek hozzánk, de valami miatt ez idáig nem került sor rá, míg egy véletlenül elejtett mondatára ráharaptam (miszerint másfél órás megközelíthetőségű helyekre tervez elmenni - és nem telt bele egy hét eljöttek hozzánk. Előre berettentett, hogy a csajok rosszcsontok, de szó nem volt erről.
Megvallom kicsit aggódtam, hogy a mieink védeni fogják a territóriumukat, de egy kis nyüszögéstől eltekintve megosztoztak a játékaikon. Nagyon jó pillanatok voltak, hogy ültünk, dőlt belőlünk a szó, és közben néztük, ahogy a gyerekek elmolyolnak. Mert azért még nem együtt, inkább csak egymás mellett játszottak. A nap gyorsan elszállt, és ismét arra gondoltam, kár hogy messze vagyunk, mert ezt hetente minimum egyszer el tudnám viselni.
Azt hiszem, a gyerekek elértek már abba a korba, hogy érdemes több őket összeereszteni más gyerekekkel, mert még ha nem is együtt játszanak, mégis csak szocializálódnak.
Az évvégi nagy hajrá és felpörgött események miatt nem jutottunk el Kerekíteni sem, amit mielőbb vissza akartam hozni a mindennapokba. Erre kiderült, hogy mi lettünk azon szerencsések egyike, akik a Töreky Zsuzsi Aranykapu koncertjére jegyet nyerünk :) Olyan jó volt megint ott ülni az ölemben velük, és látni, ahogy megigézve bámultak, dűlöngéltek, fel-fel kacagtak az zeneszámok és ölbéli játékok során.
Az is a probléma, hogy délelőtt ha lemegyünk, necces, hogy mennyire fáradnak el és nem mindig akarnak feljönni a negyedikre (ill. magas földszintes harmadikra), és mivel a derekam teherbírása továbbra is hagy kívánnivalót maga után, így nem
reckírozom meg a cirka 25kg felcipelését.
De zseniális agyammal (ahogy Gábor Papa mondaná) kitaláltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és hetente egyszer a Vera barátnőmhöz megyünk fel a Kerekítő vagy Báb-klub után és ott alszanak. Így egy kicsit eddzünk a majdani ovira is, (ugyanis hipp-hopp el fog telni az az egy év, mire ovisok lesznek...) mi pedig megváltjuk a világot, aztán elszaladok vásárolni, hogy az Anya-Apa mentességet is gyakoroljuk.
Végignézve a gyerekeken eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt mennyire máshogy viselkedtek ezeken a foglalkozásokon, most már sokkal "felnőttesebbek" :) Felülnek a székre, úgy várják, hogy kezdődjön a móka. Aztán szépen ülnek az ölemben és hallgatják a történéseket, összeszedik a labdákat és a helyére rakják, megnézegetik a hangszereket és elmehetek a látóterükből, nem szomorodnak el ettől.

A hétvégén volt egy családi nap is nem messze tőlünk, ahová Apát is elcsábítottuk egy ilyen zenés foglalkozásra, hogy Ő se maradjon ki a jóból. :) Persze nem sok apa volt ott, de én nagyon büszkén feszítettem, hogy eljött velünk...és végre lett alkalom, hogy Ő is részt kapjon abból, mi történik egy ilyen foglalkozáson. Persze Szonja bekucorodott az ölébe, aztán nem is igen akart onnan felállni, míg Botond hozzám vackolt oda.