Tavaszodás

Végreeeeeeeeeeee.... már közelít a tavasz, így egyre többet tudunk kinn lenni a szabadban és nem kell húsz ezer réteg ruhát a gyerekekre huzkodni, és nem fagy be a fenekünk vagy nem ázunk meg, ha kimerészkedünk. Ennek örömére sokszor már délelőtt nekiindulunk és csak akkor jövünk haza, amikor Apa.
Az embernek még a kedve is jobb, az energiakészletek is kezdenek feltöltődni a fincsi kis napsütéstől.
Egyre többször a babakocsi is a garázsban marad és helyette motorral indulunk neki a nagyvilágnak - persze ezt egyedül még nem merem bevállalni, csak itt a ház előtti parkban, ugyanis a közlekedési tempójuk igencsak eltér. Míg Botond ha egyszer beindul, akkor csak úgy suhan, addig Szonja szívesebben gurulgat, közben alaposan szemrevételezve a házakat, kiskerteket és az abban lévő kincseket. Így aztán mikor négyen megyünk sétálni, a teljes séta időtartamából kb. 5 percet sétálunk mi kézen fogva Apával, ugyanis az idő nagy részében 20m távolságban egymástól közlekedünk fejenként egy gyerekkel.
Csak egy a gond, hogy ők is imádnak kinn lenni, motorozni, játszótéren csúszdázni, nyihagolni (nemtommianeve rugós állat vagy jármű motívumon rándatózni), hintázni, vagy egyszerűen csak bóklászni...így aztán általában sikítás az ára a továbbhaladásunknak....
A dackorszak is egyre inkább beköszönt. Próbáltam már így-úgy-amúgy kezelni a szitut változó sikerrel, míg bepróbáltam a zuhanyoztatást is. Nem tudom, hogy kinek nagyobb büntetés a dolog, a gyereknek, vagy nekem - mert moshatom a ruhákat, amiket csurom vizesen szedek le róluk - ... de úgy néz ki, ez jelentősen csökkenti a hiszti időtartamát. A minap popsimosásra betettem Botondot a kádba és rajta volt a ruha még (csak tudtam, itt már mosakodás kell), és elkezdett nyüszögni...gondolom, azt hitte jön a zuhany ?:) De azért azt nem tudtam megtenni, hogy hideg vízzel büntizuhanyozzam őket, így maradt a langyos víz. Hát nem egyszerű, de inkább még csírájában elfolytjuk a dacot, minthogy kiteljesedjen.
Próbálkozásban nincs hiány: nem akarom felvenni a szakálkát (=előkét), nem akarom, hogy kicseréld a pelusom, nem akarok felmenni, nem akarok leszállni a motorról, nem akarok ebédelni, nem olyat akarok inni, ezt nem akarom levenni és azt nem akarom felvenni, stb. .... így aztán napi szinten birkózunk. De hát erről szól az élet, meg a gyereknevelés... Ők próbálkoznak, mi meg irányt mutatunk és határokat szabunk :)
Itthon pedig továbbra is megy a mindenhová felmászunk, hurcolják magukkal a kisszéket meg a fellépőt, és arról matatnak az asztalokon, konyhapulton, vagy kukucskálnak ki az ablakon....